Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története
meretes, elhallgatott, a nyomába lépő Tavaszvdrds-nemzedék íróinál pedig a hajdani minta már nem hatott ösztönzőleg. Vlaj Lajos 50-es7 években született verseit is meghatározta, sőt, alakította a szocialista realizmus eszménye, azt is mondhatnánk, hogy az igazán saját hangján szóló, szociális és háborús élményből fakadó lírát, mely a népi mitológia jegyeit is magán viselte, s az érzékeny tájlírát, felváltotta a frázisoktól hemzsegő, legtöbb esetben semmitmondó, a sztálini érát és a Szovjetuniót dicsőítő prózaversek sora. Egyetlen felcsillanása ennek a korszaknak az Illyés Gyulához írott verse, melyben a népi hangot próbálgatta. A csodavárás hangulatát még fokozta, hogy sehonnan nem jött segítség. Pedig hát erre vártak, segítségre, valamiféle, Isten nélküli isteni kinyilatkoztatást reméltek az írók. Segítséget, ami csak nem akart jönni, vagy ha jött, kénkőszaga volt. Természetesen a kritikára gondolunk itt, a kritika-ínséges világban minden bíráló szó „robbant”, minden elmarasztaló megnyilatkozás gyanakvást és ellenségességet szült. Politikai aktusnak könyvelték el az írástudók, saját belső ügyeinkbe való beavatkozásnak tekintették. Az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy az irodalmat „felügyelő” nemzetiségi politika sem állt helyzete magaslatán, amikor annak útjait jól-rosszul egyengetni kezdte. Nem volt cenzúra, ehelyett inkább egyfajta lojális öncenzúra működött, ami nem volt elég erős ahhoz, hogy értékorientált legyen, hiszen jobbára azt sem tudták, mi jelenik meg. Talán éppen ennek tudható be, hogy e sorok írójának egyik igen szerencsétlen elszólása egy kötet kapcsán, melyben „a kiadói politika önkényéről” beszélt, nagy vihart kavart a politika berkeiben. Elevenébe vágott azok-7 BENCE [1983]:12-18. 85
