Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században
„A három évtizedre tekintve azt kell látnunk, hogy nemigen volt csillogás, nemigen volt ünnepelgetés, hanem inkább egy felülmúlhatatlan belső törekvés, lázas alkotói munka és belső önépítés azért, hogy megmaradásunk lélektana újabb és újabb alkotásokra ösztönözzön bennünket”- állt Szúnyogh Sándor vallomásában, amikor a muravidéki magyar könyvkiadás háború utáni három évtizedes múltjára tekintett vissza az 1991-es évfordulón. Ennek az irodalomnak a születésénél is - folytatta - a magyar irodalom nagyjai bábáskodtak: Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila és Nagy László. A pályatárs, Varga József is a panasz hangján szólt alkalmi köszöntőjében: „Sokáig volt magára hagyatva a muravidéki magyar irodalom, »lenézett«, mellőzött és el nem ismert! Lehet, hogy ezt az áldatlan állapotot a sajátos politikai és művelődési körülmények vagy az elszigeteltség rovására kell írnunk?!” - tette fel a kérdést. Az elszigeteltségről, a sehova sem tartozásról e sorok írója a következőket mondotta a jubileumi ünnepségen: „Rá kellett döbbennünk, hogy nem tartozunk sehova: a Vajdaság messze esett földrajzilag, s köztársasági határok nemléte sem segített abban, hogy »távoli tartomány legyen« (Arany János szavával élve), Pest és az anyaország pedig politikailag esett távol, a Szlovén írószövetség pedig minőségi kifogásokat emelt és nem kívánt felvenni minket soraiba. Pedig jól jött volna a segítség, a valahova tartozás biztonsága, főleg a kezdetekkor, amikor ténylegesen is elölről kellett kezdeni mindent.” Czine Mihály irodalomtörténész, a külső szem62 perspektívájából, ekképpen summázta a harminc év törekvéseit ugyanezen a tanácskozáson: „Valamennyien meghatottan olvastuk a verseket és a szemelvényeket. A magyar irodalomnak eddig nem ismert, vagy 62 Uo. 67
