Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században
„politikai, gazdasági és társadalmi hetilap” lett, a 30-as évek fordulóján pedig magát a „Murántúl és Muraköz értesítőjének” nevezte. A lap kiadójaként pedig Benkő helyett Kühar Štefan, illetve István neve szerepelt. (Ahogy éppen az aktuálpolitikai helyzet, illetve az új délszláv államon belüli szlovén-horvát viszony megkívánta.) A diktatúra bevezetéséig hol vallási, hol pedig gazdasági mezbe bújtatva többször is fellángoló vita, arról, hogy „ki volt itt előbb”, továbbá ki szabadította fel/foglalta „vissza” a vidéket, főleg az egymást követő választások során élénkült meg politikai téren. Az új határok meghúzását (1925) követő években, amikor a Drávái Bánsághoz került a vidék, a Muraközzel való szorosabb együttműködés miatt, a szerbekkel való végső kiegyezés után a horvátok, a „felszabadítók” nem mondtak le a szlovének javára a területről. Elsősorban gazdasági megfontolásokból, továbbra is igényt tartottak a Lendva-vidékre. Ennek nyomait az alsólendvai, nagy hagyományokkal rendelkező, nyomtatott magyar és más nyelvű sajtóban is megtaláljuk. Az országos SzHSz-listák pártjai közül főként a klerikális Korošec- és Radic-parasztpárt osztotta a választások alkalmával a lapot.11 Klekl mindvégig megmaradt a szlovén érdekek képviselete mellett, újságja (Novine) egykori főszerkesztője, Holsedl azonban 1926 táján átpártolt a Strausz Flórián esperes vezette „lendvai 11 Az 1920-as első jugoszláv választásokon 7 párt jelöltette magát, 1925-ben pedig a számuk már megduplázódott. Mivel a Murán inneni területen a politikai kultúrának egy-két egyházi személy kivételével [Klekl és társai] nem voltak képviselői, a zűrzavaros helyzetet kihasználva, az új tőkések [Benko-Benkő, Šiftar, Härtner stb.) törekedtek a parasztság és a kereskedői réteg, valamint a kibontakozó ipar érdekeit felkarolni, ezek igényeit kiszolgálni. Kleklnek némi előnye is volt, hiszen az agrárreform végrehajtásában oroszlánrészt vállaló cserencsóci plébános a felosztott holdakért cserébe választói szavazatokat szerzett. 24