Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

júval is bővüljön a főiskolai székhelyen a folyóiratok palettája.

E korai szakaszban, amikor a budapesti lakhelyű Keresztury mellett szinte nem volt valódi íróegyénisége a megyének, sok más is hiányzott. Legtöbb esetben az író maga, de az irodalomszervező szándék és tehetség is, nem beszélve a kritikai igényről és a megfelelő fórumról hiányáról.

A nyolcvanas évek végén azonban, a közelgő rendszerváltás kibontakozásával párhuzamosan, vagy amellett, az irodalomban is óriási változás történt.

Odahaza egyre gyakrabban gyűlt meg a bajunk az időközben muravidéki magyar könyvekre „szakosodott” muraszombati könyvkiadóval is, akik közben „mindenevőkké” váltak, sorra adták ki a nemzetiséginek mondott kisebbségpolitika kegyeltjeinek műveit, a beleszólás jogát is elvitatva az íróktól.

A „szabadság diszkrét bája” (Bunuel) mentén oldódó viszonyok megyénkben is éreztették hatásukat. Az évente-kétévente megrendezésre kerülő gébárti irodalmi találkozókon egy közös zalai-muravidéki folyóirat gondolata is felmerült. Csengey Dénes és az ellenzéki kerekasztal néhány képviselője a kínálkozó lehetőségekre, a központban érzékelhető „tűrés-mérték” megduplázódására figyelmeztetett. Aztán átgondolva a folyamatot, ki-ki a maga módján próbálta a hiánygondokat orvosolni. Szúnyogh Sándor a reá bízott Naptárban egyengette az irodalom ügyét, de a 80-as évek végén már kevésnek bizonyult az évkönyv, a sokasodó tudományos, illetve tudományos ismeretterjesztő termés miatt az irodalomnak nem tudott helyet biztosítani. így egy új, a Népújságban már elindult, az ottanival azonos című folyóiratot tervezgetett. Ez lett a Muratáj, melynek első számában a lét és nemlét között tengődő közösség szellemi elitje a folyóirat célkitűzéseit, az iránta támasztott követelményeket fogalmazta meg.

211