Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

tam - igen keveset. Ennek okait egyrészt a téma iránti érdektelenségemben, másrészt annak „tálalásában” kereshetnénk. Tény, hogy a szerencse, vagy más révén, a diplomaszerzéshez vezető úton sem jelentett akadályt a nagy költő iránti tiszteletlen közönyöm. Csak jóval később, költővé fejlődésem során, a rendszerváltás utáni időszakban találtam rá, nem is annyira a metrika, inkább csak a kibontandó téma miatt, mikor első ódámat írtam Zala Györgyhöz. Ezzel - Oda a hazatérőhöz - a méltatlanul elfeledett/mellőzött, alsólendvai születésű szobrásznak kívántam emléket állítani, halálának jubileuma kapcsán szervezett, első nagyobb szabású „külhoni” kiállítása apropóján. A három részre tagolt, a „hosszúversek” sorát nyitó, prózaisága ellenére sok lírai elemmel megtűzdelt vers a nemzeti historizmusra felesküdött szobrász szülőföldjétől és - kirekesztettsége miatt - a magyar képzőművészeti élettől, művészettörténettől való „hosszú távollétét” is felemlegette. Azt az időszakot, amikor sem az idegen kezekbe került, elszakított szülőföldön, sem a honi, erősen ideológiai alapú szakmai körökben nem volt szívesen látott. A kiállítás katalógusában a vers főhelyen, a beköszöntő után kapott helyet, nyitányul szolgálva az azóta született, Szent Istvánhoz és más nemzeti nagyságokhoz címzett verseknek, melyekkel az elfeledett ódaköltészet feltámasztásának ügyét szerettem volna szolgálni. A kísérlet a régi nagyok megidézésére, majd a róla elnevezett kaposvári társaság Berzsenyi-díja erősítette meg bennem a törekvést, hogy csapongó képzeletű és heves érzelmi kitöréseket regisztráló verseim mellett, az avandgarde eszköztárából építkezve, a klasszicista hagyományt is megkörnyékezve, a tragikus alkotói pályák mintáit - magánmitológiám támaszaként - és korábbi korok élettapasztalatait szembesítsem a mával. Az elmúlt két évtizedben - nem egy esetben megkésett intelmek formájában - „üzentem” a 19., illetve 20. századi költőelődöknek, megidézve alakjukat, saját kétségeimmel, remé-176