Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története

ban igen kevés áttétellel, szinte programszerűen, legtöbb esetben patetikus hangon szólalva meg (Varga József: Meddig magyar a magyar!?, Szúnyogh Sándor: Rendületlenül stb.), mintha ezzel kívánták volna ellensúlyozni a nyelvi erőtlenséget, illetve a lecsupaszított, széthulló (köz)nyelvből próbáltak létrehozni egy avantgárd jellegű, újszerű, „minimalista” lírát.44

A 90-es évek elején jelentkező nemzedék (Halász Albert, C. Top- Iák János, Zágorec-Csukajudit, Balazsek Dániel) már jóval burkoltabb formában (Zágorec-Csuka Judit: Viharverten, Halász Albert: A gólyák még nem stb.) fogalmazott. Hogy nem csupán költői, írói eltévelyedésről, felvett pózról volt szó, azt az is bizonyította, hogy az induló Balazsek Dánielnél is igen erőteljesen jelen volt a szerepvállalás igénye. E tendencia figyelhető meg az Igét őrizve antológia verseinek túlnyomó többségében. Hogy ez mennyire tekinthető „maradi” szemléletnek, s mennyiben volt több felvett póznál, arra bizonyítékul elég az irodalmi hagyományteremtés sehol sem könnyű, sőt kálváriaszerű erőfeszítésére utalni. A muravidékihez hasonló kis közösségek esetében, ilyen pl. Burgenland, vagy a horvátországi Drávaszög, ahol arányait tekintve kb. 10-20 ezerre lehetett becsülni az őslakos magyarok számát, a kis közösség csak ott tudott szellemi közeget teremteni, ahol az egyéni kezdeményezésekből kiindulva, megvalósult a magányos szerzői próbálkozások „társadalmiasítása” is. Magyarán: lassanként kialakult egy közös írói-olvasói-művészeti közvélemény, a szükséges intézményrendszerrel (folyóirat, írótársaság, kiadó stb.). A kisebbségi-nemzetiségi magyar irodalmak formálódásában a „nemzet napszámosa” attitűd szükségképpen mindenütt jelen volt. Itt is úgy történt, mint a

44 Ld. Fekete J. József és Gyurácz Ferenc kritikáját.

108