Oberlander Báruch rabbi (szerk.): Szlichot - A bűnbánó imák - Klasszikus zsidó művek magyarul 11. (Budapest, 2019)

A negyedik nap - Hojkéjr hákojl

70 SZLICHOT - BŰNBÁNÓ IMÁK A NEGYEDIK NAPRA Bíráskodásod igaz, hisz nincs ítélet igazság nélkül; légy azonban féltékeny Szavahihetőségedre [Tórádra], melyet jobbod által adtál, és melyben írva van; ״Ki tudja megszámolni [Jákob leszármazottjait]?”' - most azonban juhokként veszik őket számba! Kőszirtem, könyörgöm vádlónk ellen állj ki, romold le alapjait és királyságát,2 Ó Istenem, Erősségem -Isten, halld meg hangomat reggel! ןיםח Könyörületes, ki meghallod ki téged szólít és felfi­­gyelsz a gyámoltalanra; bíráld el a szegényt és gyámolta­­lant, elnyomásának és megszégyenítésének okát úgy fenn, mint lent- igaz kezed által, ó Urak Ura! Hívők Istene, ítéletem hadd jöjjön elébed, mint szikrázó fény, Isten nem ember, hogy hazudjék, megváltoztatva dolgait: hat évben korlátoztad a szolgák éveit' de már sokszor hat év eltelt és én nem szerettem uramat.4 Ha pogánynak lettem volna eladva, hogy ne vonatkozzanak rám felszabadulásom évei,5 pogányoktól való megszabadítás a rokonokon mú­­lik6 - te vagy az én rokonom és megváltóm!7 Isten, halld meg hangomat reggel! רקוח Ki mindenkit átvizsgál, kinyomoz és megérti tette­­im: ha hamisat tettem, és csaltam fáradozásomban, ne vizsgáld bűneimet, ne kövesd tetteim - Isten, halld meg hangomat reggel! לא ךלמ Isten, az irgalom trónján ülő Király, szeretettel viseltetik irántunk, megbocsátja egymás után népe vétkeit, sokat enged el a vétkeseknek, néz el a hűtleneknek, jótékonyan bánik minden testtel és lélekkel, nem fizet meg nekik rosszaságukhoz mérten. Isten, ki megtanított minket e tizenhármas ima rendjére, emlékezz ma tizenhá­­rom isteni tulajdonságod jegyében kötött szövetségedre, ahogy egykor tudtul adtad azt a szerénynek [Mózes], amint írva van: ״Felhőben szállt alá az Örökkévaló, odaállt melléje, és kimondta az Örökkévaló nevét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom