Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
KOVÁCS ISTVÁN ZSOLT a szó, tetteink aranyalapja” Pintér Lajos költői nyelvéről, különös tekintettel színneveire „A kilátóról kék, zöld, piros és arany foltokat ittak fel szomjas szemeink: / megszépült a világ és jólesett a színek friss lüktetése” - írja Szabó Lőrinc, Kirándulás c. versében. Mi is induljunk egy képzeletbeli, a költői nyelvet kutató kirándulásra Pintér Lajos világába. A költőnek a nyelvet megújító, a világot szivárványszíneiben tükröző színjeleit, színneveit vizsgáljuk. Pintér Lajos Kecskeméten él, 42 éves, a Forrás rovatvezetője. Első kötetének a szerkesztője, felfedezője Kormos István volt. Pintér maga is vallja, az ELTE mellett kijárta a vers-, a könyvszerkesztés iskoláját: - ahogy találóan nevezi - a „Kormos-egyetemet”. Az 1975-ben útjára indított Eötvös-kollégista lírája az utóbbi két évtizedben új értékekkel, beért férfiúi mondanivalóval gazdagodott. Tárgyiasult, ízig-vérig huszadik századi ars poeticáját így összegzi a Rajzolt asztalt, házat c. versében: „P. L. költő, vagy talán nem költő, / hisz a költészet nincs, de készül, / de tartás, magatartás, feladat.” Ez a feladatközpontúság jellemzi akkor is, amikor a modernséget együtt jeleníti meg a folklór hagyományaival, s akkor is, amikor „betonmagányában” a természetről ábrándozik. „A festészet néma költészet. A költészet beszélő festészet” - vallotta Szimonidész. Bármennyire is tárgyiasult azonban Pintér Lajos költészete a nyolcvanas-kilencvenes években, költői nyelvében a jelzőt hatáskeltő, fontos stíluseszköznek tartotta meg. Jelzői költői vizualitásának segítői, sajátos érzésvilágának kifejezői. Igen gazdag jelzőkészletéből színnevei külön is kiemelkednek, amelyek meg-megújuló jelentésárnyalataikkal költői valóságterét esztétikussá tevő élmény-, és a pintéri asszociatív-hangulati mező láttatóerejét igazán megadó látványelemek. Színei nem a szokványos jelentésben tárulnak elénk, hanem új életre keltők, gondolatmegújítók. Pintér jelentős mértékben gazdagítja költői nyelvét színmetaforáival, amikor szakít a konvención alapuló színjelentésekkel, ezzel azt éri el, hogy verseiben a színnevek nem „impresszionista foltokként” jelennek meg csupán, hanem a megnevezett fogalmak, tárgyak társított mélystruktúrájára is utalnak, tartalomgazdagítók. Színeivel verseinek lényege tárulkozik ki előttünk, amelyek többek a képbe zárt emlékeknél, színes versfoszlányoknál. Pintér ugyanis nem színez, hanem megnevez. Színei karakterisztikusak, az esztétikai információk hordozói, a művészi hatáskeltés elemei, amelyek újabb és újabb színárnyalatok, hangulatok további indukálói is egyben. Az Európai diákdal c. kötetében (1982) 108-szor említ 19 konkrét színnevet. Az első fejezetben (Gyermekkori ég) 13, a másodikban (Ráolvasó a lányra) 10, a harmadikban (Tengerszem) 7, a negyedikben (Disco of poetry) 10 színjelet használ. A leggyakoribb a fehér (23-szor), ezt a fekete és a kék követi (13-13), majd a piros (11), az arany (9), a sárga (8), a zöld (6), a barna és az ezüst (5-5), a meggyszín (3) következik, kétszer-kétszer fordul elő még a réz, a szürke és a seszínű, egyszer-egyszer a rózsaszín, a lila, a bronz, az aranysárga, a szőke és a rozsdás. 62
