Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
majd „A halottak ismét megnyitották középkori fametszeteikről ismert / diszkotékjeik ahol is holtomiglan-holtodiglan ropják a kaszástáncot / (bemégyen a te ágyasházadba / csontbütyökkel meggyűri polinéz pizsamádat / a te házastársadnak az ő vibrátorából kilopja a szárazelemet...)”» Metafizika); ahol a fentebb említett nyelvi kozmogónia rétegzettsége világosan feltárul a mondatvezetésben és a motívumrendezésben („Ariadné őrsvezető portyázói nem kódorognak el a Cordillerákban (de még a Börzsönybe’ se) / hadijátékban leolvassák a Minotaurusz hatjegyű számát / [ez egyben a szörny telefonszáma is] / és kitalálnak a labirintusból [kitalálják magát a labirintust]”, Ariadné a cserkészek között). Vitéz költészetének mindig is velejárója volt, ám újabb verseiben fölerősödött a tisztán nyelvi eszközökben testet öltő nemzet- és társadalom-, valamint történelemkritika - természetesen ismét két civilizáció tudati mezsgyéjén. Egyrészt adott egy nyugati szellemi félteke, ahol „haverod nem ád kölcsön csak a bank / s az adott szót meg kell tartani. (Nem is ad senki.)” [Erről újólag kellene...]; másrészt egy „őshaza”, „szülőföld”, ahol „Boldogok a nyelvi szegények / mert övék a pempő országa”, ahol viszont „A nagybetűk országában ténferegnek / vagy varrják-öltik a császár új ruháját / kardélre csak akkor hánynak ha részegek / fogsoruk pohárban vicsorog /de legkisebb gesztusuk életmentés / s innen csak rangosabb sor nemzetmentés földrész földgolyóbis / naprendszer-mentés csillagképmegváltás” [Kontárok]. S ahol „nemzeti játékunk a szembeköpősdi” (Szemfény vesztés). Nem véletlenül jut el Vitéz egyre gyakrabban a költői nagyformákig, ahol fentebb felsorolt költői készségei, illetve szemléletivé tett élettapasztalatai úgy mutatkoznak meg a maguk természetes nyelviségükben, hogy közben a nagyívű kompozíciónak észrevétlenül is mozdíthatatlan építőelemeivé válnak. Már pusztán címeik is túlmutatnak felszíni viccességükön, illetve a kifordított kulturális reflexió direkt humorán, akár A gyalázat lemosása, akár A falvédőről jött ember, akár a Matuska gondolatai a könyvtárban kerül szemünk elé. A falvédőről jött ember mint költemény, melyben kimondatik „a világegyetem ideiglenes felfüggesztése” - talán nem túlzás mondani - a verskabaré műfaját teremti meg például, amely (miközben igen nagy horderejű költői kompozíciónak bizonyul), olyan poénokat visz el a hátán, mint hogy „parchetta mia”, A gyalázat lemosásába pedig az is belefér, hogy „száz halom batta (mit selypít?)”. A nyilván nem véletlenül kötetcímadó Az ájtatos manó imája — mely viszonylag rövid költemény - az egyiptomi és a keresztény mitológia, valamint a magyar nemzeti mitologémák gátlástalan költői vegyítésével („Figyelmezz rám te ízeltlábú isten, / Fej, Tor, Potroh kérges szentháromsága. (...) Ez a méltatlan latifundium / mind a miénk. Hadd lépjen örökébe / cserebogár, sárga cserebogár.”) a kulturális és szellemi régiók, utalások, motívumok legszabadabb kezelésével, azok NYELVKÉNT való használatával látensen az emberi élet és az emberiét örök relativitását ragadja meg költői eszközökkel. Amiként a (magyar?) történelem tragikumát is a groteszk véres nyelvi eszközeivel tárja fel a Virágok balladája: „Nagy csőrit virágok mar sóinak előttem. Hová mentek nagycsont virágok? »Megyünk, mendegélünk a kurd-csibráki csatamezőre.« Legjobb tudomásom szerint Kurd-Csihrákon nincsen csatamező. »Majd lesz.«” Hát az biztos. Szkárosi Endre Macskafóbiás bioköltészet-esszé Géczi János: Esszék Orpheusz Könyvek, [s.l.], 1995. Géczi János valószínűleg Magyarország legtöbbet publikáló biológusa. Hihetetlenül gazdag kifejezni- és mondaniakarásról tanúskodik az utóbbi tizennégy évben megjelent huszonegy könyve, melyek legalább hét műfajban íródtak. Irigylésre méltó ez a komplex élményegyetem, amely a mai siralmas viszonyok között is folyamatos írásra serkent valakit. Legyen szó versről, képversről, novelláról, regényről, meséről, riportról, tanulmányról, esszéről, sőt apokrif novellapályázatról, Géczinek mindig, mindenben, mindenről van mondanivalója. Főleg Veszprémről. És ezek mellett Géczinek még van energiája lap főszerkesztésére (Iskolakultúra - egy újabb műfaj), kiállítani és kiállítást megnyitni, fölol156
