Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 46. szám
KÁNTOR LAJOS Költöző haza? (Kérdezetlenül) Szeretettel ajánlom ezt a nyolc-tíz éve született, de tudomásom szerint mindmáig közöletlen írást a Szivárvány olvasóinak. Változtak ugyan azóta a történelmi körülmények, a kérdés lényege azonban maradt, s lehet, hogy ma sem tudnék pontosabb választ adni arra: Hol a haza? Meddig haza a haza? Van Adynak egy elfeledett, talán azóta sem újraközölt írása a Nyugat 1915-ös évfolyamában A magyarság háza címmel - egy évvel a világháború kitörése után, nem egészen öttel Trianon előtt — a következőket írja: „Egy fontos erdélyi város egy különösen nagyszerű ember jóvoltából kultúr-palotát csinált, különöset és nagyszerűt. - Ez lesz, ha a sors úgy akarja, a magyar menedék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok, akik egymás ellen annyit vétettünk. Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz. S minden, képességes szeretetemmel néztem föl reá, ez úrra, mert hogy nagyon és dacos magyar vagyok s ő az én rokonom.” Ugyanebben a Nyugat-számban olvasható egy Ady-vers is, az Intés az őrzőkhöz. Álljon itt emlékeztetőül a második szakasz: Őrzők vigyázzatok a strázsán, Az Elet él s élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők vigyázzatok a strázsán. A pontos irodalomtörténeti, művelődéstörténeti és filológiai behelyezést megkönnyíti A magyarság háza után tördelt másik kis jegyzet (szintén a Figyelő rovatban, ugyancsak Ady Endre aláírással), amely Erdély fontos városaira, olyan „kultúrás helyek”-re int, mint Kolozsvár, Brassó, Marosvásárhely. Ez utóbbi épp akkoriban vált igazán „kultúrás hellyé”, Bemády György ugyanis felépíttette a magyar szecesszió mindmáig egyik legszebb középületét, a híres marosvásárhelyi Kultúrpalotát. De hagyjuk a filologizálást, próbáljuk nnygát a jóslatot megközelíteni - a vers intelme felől. Mert a Figyelő két glosszájában felyázolt remények végül is illúziónak bizonyultak. Az Intés az őrzőkhöz viszont minden sorával húsbavágó igazság. Időszerű fájdalom, kihívás, parancs. Egyszóval megkerülhetetlen - akár szeretjük Adyt, akár nem -, ha azon vagyunk kénytelenek töprengeni: mi a haza ma? Nem tartozunk ugyan hivatalosan a megkérdezettek közé, illetve (jellemző módon!) nem is tisztáztatott, hogy vonatkozik-e a kérdés ránk is, megírhatjuk-e „legalább öt gépelt oldalon” vallomásunkat arról, „milyen a vi136
