Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
Pedagógus számára a tanítás öröme az, ami az erőfeszítésnek értelmet ad. A drámai ebben a szélmalomharcban az, hogy az író egy pillanatra sem veszíti el az emberbe vetett hitét. Megértő szeretettel regisztrálja a kétszínűsködésbe, a hazudozásba belerokkant emberroncsok szánalmas téblábolását, az utcán, a közéletben, az egyetemen. Állandóan fájdalmas csalódások érik, ő azonban megrázza magát, és kezd mindent újra elölről, keresztényi alázattal, remélve, hogy egyszer a türelem türelmet, és a szeretet szere te tét terem. A könyv nyelvezete szép. Itt-ott a Professzor úr sziporkázó tudásából, szellemes szójátékaiból is felvillant valamit. Ritka szerencse, ha az élőbeszéd embere írott szövegbe is át tudja magát menteni. A beszámoló nem tartogat számunkra a szó köznapi értelmében vett reményt. A szerző hősies, reménytelen humanizmusát körvonalazza a kötetzáró, a halott édesapjához írott búcsúlevél: „Emlékszel, nem akartál soha Erdélybe utazni. Mindig azt mondottad, nem szeretnél csalódni régi, bár szegény, de tiszta emlékeidben” - írja, majd így folytatja: „Nem volt igazad... viszsza kellett volna menned... a román Erdélybe is... Én elmentem, odamentem.” „Igaz, sokan megtörtek. Igaz, sokan vándorútra kelnek, de az igazi ember ma is sokkal különb, még romlottságában, árulásaiban, még sámánhitű istenfosztottságában is többet ér, mint az itthoni.” „Meg kell írnom - folytatódik a levél -, szerettem a románokat is. Tanár voltam... és a tanítás szorosra fűzi az embereket.” „És még valamit elmondok Neked. Itt minálunk alig van, aki érti... Nincs és nem lehet nemesebb cél, vágy, terv, akarat, mint az a furcsa valami, amit így nevezhetnénk: testvériesülés... A mártírhalálok és a testi-lelki megkínzatások ellenére győznie kell a szeretetnek... És tudd meg, úgy alakult az életem sora, hogy lettek közöttük testvéreim.” íme, ez a furcsa, manapság meglehetősen korszerűtlen önvallomás. Ha nem vigyázunk, nyomtalanul tűnik el a magyar könyvkiadás zavaros belvizeiben. Érthető lenne: valósága semmilyen ideológia szolgálatába nem állítható. Egy türelmetlen és felszínes világban irritáló a keresztényi alázat, a diktatúrák hajótöröttjei számára pedig értelmetlen és érthetetlen a türelem. Még akkor is, ha ilyen szép szavakkal, és ilyen szerény köntösben jelentkezik. Ferdinandi György Felhívás 1995 decemberében immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Gellért Sándor szavalóverseny Szatmárnémetiben. A világ minden tájáról fellépnek itt versmondók, a magyar nyelv és költészet szerelmesei. Kiváló előadók bizonyították eddig, hogy a költészet és az anyanyelv ápolása mindennapi lelki tápláléka a magyar nemzetnek a határokon innen és túl. Ezen a versenyen merült fel a kortárs költészettel való kapcsolat szorosabbra fűzésének igénye. A Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság meghirdeti a Dsida Jenő Költői Versenyt. Dsida Jenő Szatmárnémetiben született, költészetének lenyűgöző formaművészete ihlette a pályázat meghirdetését. Tökéletes ritmikájú és zeneiségű sorai bizonyítják, hogy a kötött forma nemcsak béklyó a költőnek, hanem az érzések szilárd váza, hiszen a vers „az élők mértana”. A költői versenyre kisebbségi magyar írók, költők jelentkezését várjuk eddig még nem közölt klasszikus szonettel. A Szent-Györgyi Albert Társaság három, egyenként 80 000 lejes díjat ajánl fel, melyet hét tagú, filológusokból álló zsűri ítél oda. A díjkiosztásra 1995. december 10-én, a Gellért Sándor szavalóverseny ünnepélyes eredményhirdetésekor kerül sor. Beküldési határidő: 1995. augusztus 1. A kéziratokat a következő címre várjuk: 3900 Satu Maré (Szatmárnémeti) Mihai Viteazul 10. Románia SZENT-GYÖRGYI ALBERT TÁRSASÁG 154
