Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
életrajz eseményeihez, valamint a publikációs tevékenység bibliográfiai-könyvészeti adataihoz. Értékelő szempontot - nagyon helyesen - nem tartalmaz, nem esztétizál, műveket nem ismertet. Ilyen értelemben a terjedelem sem orientál, nem a súlyosabb életművű, hanem a fordulatosabb életpályát befutó szerző kap terjedelmesebb leírást. E módszer azzal a haszonnal jár, hogy a kevésbé jelentős - tehát kevésbé ismert - alkotókról is részletes életrajz állhat rendelkezésünkre. A másik vonulatot a külhoni folyóiratok, lapok, kiadók - és szerkesztőik -, szervezetek, intézmények, alapítványok, rádióadások, kultúrkörök, egyesületek - a magyarság identitásőrzésének legfontosabb letéteményesei-jegyzéke, s dióhéjban elmondott története alkotja. Szintén roppant fontos információkkal szolgál, mert számos feldolgozatlan történetű vállalkozásról sikerült alapvető adatokat beszereznie Borbándin ak - részint korábbi érdeklődésének, az emigráció életében betöltött szerepének, részint pedig nem kis áldozatokkal járó újkeletű, célirányos gyűjtésének köszönhetően. A közel nyolcszáz oldalas kötet épp a fele táján vált műfajt: a lexikon szócikkekbe rejtett adatai válogatott bibliográfiává szerveződnek. Ebben a kötetegységben az egyes műfajokban keletkezett művek listája szerepel a szerzők nevének ABC-rendjébe sorolva, s mintegy a nyugati irodalmi és tudományos szakírói termés teljes spektrumát nyújtva. A gyűjtés nagy erénye a sokoldalúság és nyitottság: nem csupán az irodalmi műfajokban született alkotások kerültek itt felvételre, hanem a történelem, a vallás-, teológia-, egyháztörténet, az emigrációtörténet, a néprajz, a lélektan, a jogtudomány, a közgazdaság és a természettudományok, az úti- és szakácskönyvek, a lexikonok magyar és idegen nyelvű darabjai egyaránt. Mint az eddigiekből látható, Borbándi Gyula irodalmi lexikona átfogja a nyugati magyar irodalmi élet, a humán alkotó értelmiségi lét minden területét és megnyilvánulási formáját. Adatainak bősége és pontossága - már ahol és amennyiben ez az összeállítón múlott - lenyűgöző. Még azzal is nagy segítséget nyújt, hogy munkája végén álnév-mutatót is közöl, hiszen közismert, hogy milyen fontos volt a külhoni szerzők számára a rejtekezés, s e nevek felfedésére csak közülük való és közöttük dolgozó - önmaga Gyulai Ernő álnéven publikáló - irodalomtörténésznek volt szakmai és erkölcsi alapja. A lexikonban feltűnően kevés az elírás és a sajtóhiba, ez is Borbándi felkészültségét és igényes munkáját jelzi. Természetesen, mint minden lexikon, a Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia is kiegészíthető lenne még néhány névvel - pl. Vincze Lajos, Poldesz Albert, Fülöp Miklós, Komáromi Judit vagy Ullmann Istvánéval -, de ezen hiányoknak még csak a felemlítése is méltatlan a munka jelentőségéhez és értékeihez képest. Amit - legalábbis számomra — az jelez a legkézzelfoghatőbban, egyben a leglátványosabban és a hatalmas tudományos vállalkozást a valós értékén visszaigazolóan, hogy Borbándi adatai milyen biztos és nélkülözhetetlen pillérei lettek az Új Magyar Irodalmi Lexikon ugyancsak impozáns építményének. Jankovics József Türelem Fülei Szántó Endre: Fortélyos fogságban Pannónia Könyvek, Pécs, 1993. Fülei Szántó Endrét, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzorát 1986-ban magyar lektornak hívta meg a bukaresti egyetem. A kiváló tudós félévszázad után visszakerült székely ősei földjére, és ebből a négyéves tanulmányúiból születtek az itt közzétett jegyzetek. Egy vendégtanár kalandjai — jelzi az alcím. A szerző szemtanúja volt a romániai földindulásnak, és már csak ezért is izgalmasnak ígérkezik a kaland. Másrészt tudjuk azt is, hogy egy riport értéke inkább a szemléletmódon múlik, mint magukon az eseményeken. „Igyekeztem tanítani, tanulni - összegez a szerző -, kerülni a besúgókat, nem félni a kelleténél jobban, átölelni magyart is, románt is.” Hát ez bizony rendhagyó alapállás manapság. És nem is könnyű dolog. Az olvasó felcsigázott érdeklődéssel veszi kézbe a két és félszáz oldalas pécsi kötetet. „Magyarokról és románokról szól ez a művecske magyarok számára” - állapítja meg az előszó. „Nem rajzolom borzasztóbbra az ottani életvilágot, mint amilyen..., de nincs jogom elfelejtetni az emberpusztító, történelmi léptékű mosolyba csomagolt mérges csípéseket, amelyek napról napra értek.” Fülei professzor nem rejti véka alá, hogy a román politika célja megtörni, tönkretenni a magyar kisebbségeket. „Ebben a gigászi beolvasztási stratégiában láncszem a vendégprofesszor is. Az ő szívét is meg kell rettenteni. Féljen önmagától, társaitól, veszítse el bizalmát mindenben, mindenkiben.” 153
