Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

1.422 Azt mondjuk tehát, hogy a filozófusként tekintett személynek vagy személyiségnek spontán világlátása vagy filozófiája van.

1.423 Sem ez a térítődő spontán, sem a fdozófiai jelleg önmagában nem jelent minőségi garanciát a bölcselet számára. Mindkettő egyaránt lehet jeles gondolat, avagy épp ideologikus, rutinszerű vagy abszurd.

1.424 Mivel rendesen előbb vagyunk emberek, mint filozófusok (hacsak nem egy-egy filozófust tartunk szem előtt), ezért a spontán világlátások tekinthetők a bölcselet egyik leginkább mérvadó kritériumának.

4.4 A spontán világlátás részben egyezik annak magvával, amit olykor társastudatnak szoktak nevezni.

4.41 A társastudat a szellemnek azokat a tartalmait fogja össze, amelyek ösztönös és tudatos azonosulásaink és elkülönbözéseink következményei és hordozói.

4.411 A társastudat természetesen tehát nem a tudatnak, hanem a szellemnek a

része. (Vagyis a „tudat” ez esetben csak szóhasználat, nem pedig tartalmi meghatározás.)

4.421 A társastudat kiterjed társas létezésünk valamennyi lényeges dimenziójára.

2.3 Társaslétünk dimenzióiról szólva olyan aspektusokra gondolunk, amelyek mentén el-el szoktuk helyezni önmagunkat, például életkor vagy történelmi idő, funkcionális és munkamegosztásbeli hely, az egy- vagy többgyökerűség a regionális és • nemzeti szituáltságban, törzsi-családi hovatartozás, testi és pszichikai alkat, társas érintkezés és baráti kör, vagy épp financiális helyzet.

2.31 A társaslétezés dimenzióinak személyre szabott összefoglalását a Standort

adja. Nevezzük ezt társashelynek. (Egyszerűen csak hogy a „hely” kapcsán ne, mondjuk, egy küszöb, egy erdős vidék vagy épp egy galaxis jusson az eszünkbe.)

2.311 A társashely azért oly remek társadalomfilozófiai fogalom, mert nem idéz

semmilyen túlságos elméletiességet, hanem képes mindazt magába fogadni - társashelyről társashelyre haladva -, ami az egyes személyekben a társaslét dimenzióiból ténylegesen egybefonódik.

2.301 Már az eddigiekből is érzékelhető, hogy a „társas” szó használatában lehetséges egy „belsőbb” és egy „külsőbb” irányítottság. Míg ez utóbbi értelemben a „társas” egyszerűen a „csoportos” vagy a „társadalmi” szinonimája - és mint ilyen első megközelítésben azt fejezi ki, hogy csak társadalmi viszonyokba ágyazottan tarthatjuk fenn önmagunkat -, addig az előbbi jelentés ideáltipikus irányítottsággal azokat a személyeket nevezi meg, akikkel az érintkezésünk a lehető legfesztelenebb és (a másik életérdekeit tiszteletben tartva) kölcsönösen számíthatunk egymásra. Mintha ez a kettős irányvétel csak ezt akarná kifejezni: mindenkor kölcsönös helyzetmeghatározás kérdése, hogy vajon egy formálisabb viszony nem mozdul-e el egy kevésbé formális kapcsolat irányába vagy viszont.

4.422 Az egyéni tudat a társastudatok közös részeként rajzolódik ki, bár ez realisztikus ízű megfogalmazás, s helyesen, tehát nominalisztikus hajlamokkal inkább úgy kellene fogalmaznunk, hogy egy-egy társastudat az individuális tudatok rokonvonásainak burkolójaként fejthető ki.

4.51 Nem ugyanolyan rendű megállapítást teszünk, amikor, például, azt mondjuk, hogy a társastudat nem tudati, hanem szellemi képződmény, mint amikor úgy fogalmazunk, hogy egy-egy társastudat a személyestudatok dimenziómenti burkolója. Az előbbi ugyanis megfogalmazható úgy is, hogy lényegében csak a szellemi alapképességekre vagyunk tekintettel - lévén hogy a társastudatban nagyon erősek lehetnek a lelki tényezők -, az utóbbi viszont csak a tudattartalmak fényében válik értelmessé.

4.5 A szellemi alapképességekhez közeledhetünk tehát funkcionális-szervi, illetve tartalmi értelemben.

131