Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
az ilyen körülmények között hozott halálos ítélet végrehajtása később esetleg jóvátehetetlen." Béldy esetében ez nem vált jóvátehetetlenné. A Nemzeti Főtanács a halálos ítéletet életfogytiglan tartó kényszermunkára változtatta, kegyelemből. Nem vagyunk Horthy Miklós katonái Lehetséges, hogy csalódást kell okoznom ezzel a mondattal Faragó Lászlónak, de az És 1991. május 3-i számában megjelent írásában feltett kérdésére ezt kell válaszolnom. Nem csak azért mert életkorunknál vogva sem lehettünk/lehetünk azok (magam 1955-ben születtem), de azért sem mert nem akarunk azok lenni. Nem akarjuk az un. "Horhty korszakot" sem rehabilitálni, de mint múltunk letagadhatatlan részét objektiven bemutatni igen. Ezen utóbbi nem könnyű feladat, hiszen ha valaki az addig csak sötétnek ábrázoltat a maga valóságában szürkének mutatja be, már megkaphatja a "bélyeget": rehabilitál. A magyar történetírás pedig nem akar rehabilitálni, hanem tények alapján bemutatni, értékelni! Valószínűleg csalódást kell okoznom Faragó Lászlónak, amikor azt mondom, hogy amnéziában sem szenvedünk. Nem feledkeztünk el és meg az általa felemlegetett eseményekről, történésekről, csak legfeljebb pontosan emlékezünk és ennek okán ismereteink túlmutatnak az elmúlt közel félévszázad "marxista brossára irodalmán". Igaz ez nem tekinthető általánosnak, hiszen olvasva Faragó László írását azt kellett megállapítanom, hogy a szerző nem sok mindent ismerhet az elmúlt mintegy húsz esztendő magyar történetírásának - közel sem azonos szemléletű - eredményeiből, publikációiból. Hogy az általa felvetett kérdések, gondolatok ne maradjanak megválaszolatlanéi engedje meg, hogy a magam válaszait közöljem, és ha igényli egy ajánló bibliográfiát is összeállítsak történelmi ismeretei "felfrissítéséhez", feltételezve, hogy a Szajna partján más dolga is akad mint magyar történelmi munkákat, szakfolyóiratokban megjelent cikkeket olvasni. 1, Szerény véleményem szerint mindenkinek jogában áll abban a földben = kriptában, urnában, stb. - aludnia örök álmát, melyben maga, vagy utódai jónak látják. Ez még államférfiaknak is - mert Horthy Miklós minden hibájával és erényével együtt az volt - elemi joga, még akkor is ha az utókor személyét, működését különbözően ítéli meg és el. (Nem szeretem az összehasonlítást, de Rákosi Mátyás földi maradványai is hazatérhettek.) 2, Talán tudja Faragó László, hogy a "büdös-zsidó-bolsevista Kun Béla" vörös katonáinak, illetve azok parancsnokainak döntő többsége azokból a hivatásos tisztekből került ki, akik megjárták az első világháború csatatereit és a bolsevista eszmékhez nem sok közük volt. A hazájukat azonban védeni kívánták és védték is, amíg nem látták azt, hogy annak védelmét már Kunék sem gondolják komolyan. Hogy kik voltak ők? Csak néhány ismertebb név: Sztójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Werth Henrik, Nagy Vilmos, Hennyey Gusztáv, Lakatos Géza, Vörös János, Náday István, Csatay Lajos, Béldy Alajos, Győrffy-Bengyel Sándor... Később valamennyien vezérezredesek, miniszterek, miniszterelnökök, a vezérkar főnökei, stb. Igaz ők Stromfelddel együtt vallották, hogy a vörös zászlót nemzetiszínűvé kell változtatni. E gondo92
