Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Ha az alkotás út az igazság felé, akkor a mű nem lehet öncélú. * A költő nem Istennek, hanem saját lelkiismeretének tartozik felelősséggel. * A mű kifejezi a világot - az alkotó által megszűrt világot. A mű alkotóelemeinek - a művész szándékától független - összjátéka azonban egy új Világot is létrehoz. És ez már teremtés! * Amikor alkotni kezdünk, halvány fogalmunk sincs - és nem is lehet - a végső eredmény felől. * "Azt hiszem a szabadság nem választás, hanem lelkiállapot dolga. (...) A szabadság hiánya autómatikusan visszaminősíti a műalkotást, mert nem teszi lehetővé, hogy a mű tulajdon legjobb lehetőségeit fejezze ki. A szabadság hiányának az a következménye, hogy a műalkotás, bár fizikailag jelen van, valójában nem létezik." (Andrej Tarkovszkij) * Megkülönböztetünk külső és belső szabadságot. A külső - tehát politikai - szabadság nem föltétlenül egyidejű az egyén belső, lelki szabadságával. A külső és belső szabadság nem föltételezi egymást. A belső szabadság az alkotás föltétele, míg a külső az társadalmi vonatkozású és megvalósulásának foka az együtt-élés minőségét határozza meg. * A szabadság és az egyenlőség egymás kizáró fogalmak. A szabadság lehetővé teszi az egyén kibontakozását, az egyenlőség akadályozza azt. * Mindennemű hatalom szükségszerű velejárója az elnyomás. A hatalmat valaki gyakorolja/birtokolja és valakin gyakorolják. * A hatalom - természetéből eredően - nem tűri a szabadságot. * A költészet, mivel előfeltétele a szabadság, nem tűri a hatalmat! * A művészetet feltételező társadalomban nincs egyenlőség, csak szabadság van. * Helyettem senki nem írhat verset! 6
