Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

Századunk hetvenes éveire nyilvánvalóvá vált, hogy a művészetek objektív szféráiban minden addigi elképzelést felülmúló fejlődés indult meg. A dimenzionista művészek + 1 elmélete szegényesnek tűnik a térben mozgó képek, a vászon nélküli mozi ismeretében, konzervatívnak hat a komputervariációk és - készítmények szem - és agykápráztató forgatagában. Avagy: a dimenzionisták akkori + 1 elmélete ma a reális és gyakorlati művészetszemlélet számára adott, de a jövő várható útjainak definiálásához már nem elég kielégítően tágas.

Úgy tűnt fel, az elképesztő technikai fejlődés a művészeteket az extenzív megragadás, megragadhatóság irányába fogja eltolni; az óhajtott és várt totalitást a már szférikus határokat sem ismerő tudományos szintű eszköztárral lehet majd megvalósítani. Manapság az igazán jelentős műalkotások mégis ellene dolgoznak a felkínált lehetőségeknek, s a kifejezés intenzivitásának növelése válik uralkodóvá.

55