Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
VERESS GERZSON Majd fölröppen föl vállamról hajad napot izzad mentségül ez a tél majd fölröppen föl vállamról hajad a hó a hó már megtörténni nem akar könny futja be befutja lásd a könny szemed belém végtelenített láthatárodat suhancszél jár az utcasarkokon fenekszik uszul rám ami bánt nem én nem ilyen lovat akartam harangot hozzál fordított tulipánt szádon számon már forr a só a só csókunkban kicsapódnak csillagok ránk kristálybolt szakad nyugodj megvesztegettem rég e perceket míg fölröppen föl vállamról hajad holnap vonatra kapni készülök örökül csöndem szép káprázatát hagyom s a délköröktől lehunyt földgolyó e szánalmasan köröző madár egyre szegettebb szárnycsapásait bandája hangol gyülekszik a tél versenyt futtatni fagy.falkáival bezörög fölvirágozza jéggel ablakod míg én havakat terelő juhász pipaccsal gyújtom rád réted-meződ mert tudom te lakod akár e verset s kitör a hó pánikja ! világvégien havaz elalkonyodik bennem ragyogásod míg fölröppen föl vállamról hajad
