Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
A vers élet és művészet súlypontján valósul meg. Ezt a "súlypontot" azonban lehetetlenség megfogalmazni. Ehhez már kevés az ember! * A verset mindenkor én (Én) írom, még ha objektív lírát művelek, akkor is! * A művészet lényegében több is, mint az élet - túlmutat a lehetséges világon. * Azáltal, hogy a művészet kiegyenlítődik az élettel, gyakorlatilag megsemmisül - megszűnteti önmagát. * A költészet csak addig hazudhat, amíg nincs az Igazság kárára. Amint ez megtörténik érvényét veszti. * A költészet "hazugságai" közé tartozik például a versbeszéd apriori természctellenessége. Annak szervezettsége, rendje megkülönbözteti azt a természetes - tehát élt - nyelvtől. A versbeszéd, sűrítettsége folytán elkülönül amattól. A költészet nem vállalhatja a köznapi szószátyárság, túlbeszéltség rizikóját. Amint a köznapi beszéd - akár csak szemléltető szándékkal is - bekerül a versbe, jelentése/jelentősége azonnyomban több, de mindenképpen más lesz, mint eredeti környezetében. * A vers immanens jegye: a sűrítettség. * "Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit." (J.A.: Thomas Mann üdvözlése) * A vers túlzásai - melyek a sűrítettség szolgálatában állnak - szintén a költészet hazugrág-ainak tudhatok be. Ezek a hazugságok azonban az igazi költőnél mindig a Való megtámogatását célozzák. * A költészet a valóság jegyében születik. * Az igazság: erkölcsi kérdés! Ne legyen vitás azonban, hogy hol látom kijelölhetőnek a költő helyét... * 4
