Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

Ne söpöijük le az asztalról azonnal ezt a kishitűséget! Van rá ok, hoyg elmarasztaljuk a kisebbségi magyar értelmiség egyik-másik szeletét. De ismerek olyan filoszt, aki lúdbőröz a magyarországi ingyen-hozsanna, s aki hiába prédikálja a csonkamagyaroknak, hogy azzal segíthetnek a kisebbségieknek, ha azonos mércével mérnek. Ennek a bihari ismerősömnek nincs is szégyenkeznivalója, olyan magyar nyelvtant írt Bukarestben, amit a legjobb New York-i egyetem doktorai idéznek rangos könyvekben. De mi van Vele, aki azt mondja: élt, míg mások tanultak, írtak?

Nem jó a kötőszó. Ó élt, tanult és írt. A mások is éltek, könnyebben, meg tanultak és írtak. Ő Kolozsváron élt, a mások Magyarországon. Nem tudjuk, de gyanítjuk a különbséget. Azt hiszem, a vasfüggöny sokkal többet ártott Komáromnál, Záhonynál, Biharkeresztesnél és Röszkén, mint Sopronban vagy Szentgotthárdon. S ha igazam van, nincs miért szégyenkeznie a Móricz Zsigmond ösztöndíj nyertesének Pesten, bármennyire is megszégyenítik. Lekezelik. Nem figyelnek szavaira, kérdéseire. Negatív empátiában részesítik, mint minden magyart, mert ez jár. Nincs kivételezés, az van, amit Sankó, a nyelvész a magyarországi kollégáitól vár - hiába.

Megszenvedtük a hegyeshalmi vasfüggönyt, s szenvedjük ma is, amikor már lebontották. Nagyobb vasfüggönyt szenvedünk Biharkeresztesnél, ahol föl sem kellett építeniük a ránk vigyázóknak. Egyaránt vagyunk szegények, tudomásul kéne vennünk. De még szegényebbek a magyarországi magyarok, mert csak néhány könyvtárban olvashatják, ha olvassák, a kolozsvári Helikont, amiből megtudhatnák, hogy a világ harmadik legszebb hídja a pesti Erzsébet-híd. A második a kolozsvári Garibaldi-híd a Szamos fölött, ahol Mesike elkényeztetett unokaságát éli át, de a világ legszebb hídja: a bodosi libapalló.

42