Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
nélkül visszahelyeztek Miskolcra. Ez volt életem első olyan döntése, amikor szembeszálltam a hatalommal. Káderlapom őrizte e kisiklást, amikor az 56 utáni megtorlás idején fejemre olvasták ez őskori lázadó tevékenységemet. 1949. A rendőrtiszti iskola elvégzése után Budapestre helyeztek. 1952-ben neveztek ki budapesti főkapitánynak. 1953 tavaszán Budapest X. kerületének (Kőbánya) képviselője lettem. Nem mondhatom, hogy megválasztottak, hiszen ellenjelöltek hiányában a választók automatikusan leadott szavazataikkal csupán megerősítették az előre kiválasztott jelölteket. Talán a véletlen akarta, hogy a parlament épületébe akkor léptem be első ízben, mikor Nagy Imre elmondta híres bemutatkozó beszédét. A félhold alakú csarnokban, amelyet nemzeti múltunkat ábrázoló festmények díszítenek, láttam szólásra emelkedni egy testes magyar embert. Őseink stílusában növesztett bajuszával; hallottam ízes, parasztos beszédét, amit eddig még életemben nem hallottam. Be kell szüntetni a biztonsági szolgálat által elkövetett atrocitásokat, biztosítani kell a földművelők részére, hogy választhassanak a termelőszövetkezet, illetve az egyéni gazdálkodás között. A magyar parlamentben, ebben a halott szervezetben, ahol a küldöttek közönséges szavazógépek - mint jómagam is —, felkaptuk a fejünket. Elragadtatva hallgattuk ezt az új hangvételt. Egy csoda volt születőben. Ahelyett, hogy elimádkozta volna az unásig ismert marxista liturgiát, ez az államférfi úgy kezelt bennünket, mint ahogy egy gondolkodó ember kezeli a hozzá hasonlókat. Életem másik nagy fordulópontjához érkeztem; "Ezzel az emberrel életre-halálra!" Nem gondoltam, hogy ez a fogadalom, számomra is, véresen közel kerül a valósághoz. A megindult enyhülési folyamat elakadt. 1955-ben Rákosi visszaszerezte a hatalmat, és ahhoz görcsösen ragaszkodott még a XX. kongresszus után is. Rákosi 56 júliusi bukása után is folytatódott a huzavona. Hiába hívta fel Nagy Imre "Erkölcs és erika" című beadványában a pártvezetés figyelmét: "Ne a szuronyokra, hanem a népre támaszkodjanak... Ma még az új szakasz politikájához való visszatérés... megelőzhetné a katasztrófát." Tűz! Tűz! kiáltotta Nagy Imre a félrevert harangok hangjával. "Cselekedjetek gyorsan, mert jön a népharag." Ahelyett, hogy lázongásra ingerelt volna, mint amivel később fogvatartói vádolták, egy évvel Budapest lángbaborulása előtt, ez az óriás a futótűz megfékezését tekintette céljának. Nagy Imre prófétai szavai bekövetkeztek. Október 23-án kitört a forradalom. Vérrel, könnyel, ledöntött Sztálin-szoborral, a szabadság soha nem felejthető mosolyával, a lyukas zászlóval, (amely azóta minden közép-európai országban a felszabadulás szimbóluma lett) és hazánkra újra rázúduló tankcsordákkal, füstölgő romokkal szegélyezve. 1956. A forradalom ismét válaszút elé állított. Célom az volt már a tüntetés betiltásakor is: a népmegmozdulás nem rendészeti kérdés. Meg kell találni a politikai megoldást. Lehetőleg elkerülni a vérontást és a Nagy Imre-kormány részére meg kell őrizni egy intakt fegyveres erőt a demokratikus kibontakozás biztosítására. A forradalom győzelme, október 28-a után gyors ütemben láttunk hozzá a nemzetőrség megszervezéséhez. Király Béla csodálatos energiával és szervező tehetséggel, igazi vezérkari risztként és hazafiként tevékenykedett. Célunk az volt, hogy rövid időn belül 30
