Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 37. szám
Siratja jöttét váraink eleste Körülsuhog a könnyek ostora Számlálgatjuk hányadik esés ez már S ha jön a végső nagy vetköztetés Bőröd tükrén a kereszt jele felszáll Majd meghalunk egymás szívébe térve Levétetünk hajad az éjbe vész Sírba tesznek mély éjen túli éjbe Végül, de nem utolsósorban érdemes figyelmünket Tűz Tamás Krisztus-élményét tolmácsoló verseivel kapcsolatban is a rá oly jellemző költői képek viliódzó, sodródó gondolati gazdagsága felé fordítani. Ez az örökös változási és változtatási hajlam, játékosság mégis a maradandóság, a szavakban megörökített szépség, tisztaság és jóság ígéretét és hitét hordozzák: mindig a körön belül lehetőleg a kör közepén ahol a Lélek galamb képében ahol a tűz ahol a megtestesülés (Rosa Mystica) Vagy csak olyan "egyszerűen’', ahogy a Tizenegyedik elégiában érkezik meg az Emberfiához: Jézus, igaz ember és igaz Isten, úrnak látszol, karodba kerget a szabadesés törvénye és másmilyen hatalmak. Tartozékod vagyok és letéteményesed, megcáfolhatatlan bizonyítékod s talán egy kissé boldog is, hiszen közeli barátságba kerültünk. 10
