Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
Ezek a versezetek is inkább klapanciás műhely- avagy gép-tollgyakorlatok. Ugorhattunk volna. Ez egy félig felépített versvilágegyetem eklektikája. A versnovella sem műfaja, inkább a prózella, de lehetőleg szebben. Kár, hogy már nem szállhatunk vele vitába. így csak óvjuk, gyomlálgatjuk veteményesét. Nem ellene érte. Igaz, ő is némelyiket műhelyforgácsoknak nevezte, de ez tán elkerülte a sajtó alá rendezők figyelmét. A legszebb verssora és ez is törve: "Otthon az ahol verset írok" A levélírásról meg maradjon fenn így ez a kétnyelvű majdnem aforizmája: "Szeretnék levelet írni nektek, but I am very busy." Hatodik kötet Ez a nagyon is befogott ember mégis talált időt a kísérletezésekre. Kár, hogy lefordít(hat)atatlan kötetei híján ténylegesen is csak töredékeiben ismerhetjük meg Zend Róbertét a "Nullától egyik" (de meddig?) költőjét. Ez a feladat is műfordítóinkra várna. Ami a képverseit illeti ezt a hiányt részben már pótolta a párizsi Magyar Műhely, bár a kiadvány szinte hozzáférhetetlen. Ezen rész bevezetőjében így ír a költő: "Minden konvencionálisán abszurd" és ez bizony kísérletező hagyományára is vonatkozik. "Levetem a lábam mert fáj a cipőm" Ez már zendológia. És az önmagát kergető versvonat pöfékelése is. Persze magunk előtt ritkán engedhetjük le a sorompót. Hangulandzsái, pirkad- és pukkadancsai elférnek a képversek árnyékában, bár erre a pozitív cáfolat még mindig az OAB. (ezt nem lehet űberelni egy nyelven sem, legfeljebb ő tudta volna, tán magyarul is) "Csillanjáró földögekre ámunk fel nagy nézülettel" Egyben az is kiderül, hogy HAZA csak a magyarul írt versben van. Ezek a hangulat-képek a kötet legjobb darabjai, azaz "elvétései". A "Portrék” egy összbenyomás majdnem konkrét versben, de mindenképpen "emlékezetből fényképezve". Szubjektiven hitelesek, objekü'ven harmonikusak ezek a képes versvázlatok. Hetedik kötet Balódiás hangulatok. Egyének szimbiózisa. Mert ketten vannak együtt és egyedül. Zend Róbert és Robert Zend. E verses vita közben olvadnak egymásba. Az ALM ‘atlan ODOZÁS csak ráadás. "Halálra ítéltek mielőbb megszülettem. Ártatlanul. Voltam. Nincsek. Értem? Nem. írom." Kiveszünk a Zendő Csodából. "Csak van van Csak nincs nincs” De ami van, megmarad és zendületlen. Többet hagyott ránk, ezt egyébként a szándékosan és szimbolikusan üresen hagyott lapokkal is érzékelteti, mert a maga módján ő is Borges-i charmeur. A kedves (és a kedvetlen) Olvasó pedig azzal gondolja tele a lapokat, ami megközelítően kielégíti, vagy csak egyszerűen légíti. Mindenkinek szüksége van az Anyaföld újjáteremtő erejére, és ezt sugározzák Zend Róbert minket magunkkal törető versei. Ez a hang a mi hangunk is. Ez a vers a mi várunk is. Mózsi Ferenc 142