Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)

1992 / 36. szám

ként sokan fölkéredzkednek. Közintézmény lettünk. Zita elment Pestre, Cigány hallgat. Azt mondtam, nem érdekel az igazsága. Elitta a protestánshoz való jogát.

Éjjel kettőkor érkezünk G.-be. A sofőr ragaszkodik hozzá, hogy mindenkit házhoz vigyen.

szept.20.

A főnökömet, vezetői alkalmatlanságra való hivatkozással leváltották. Az új igazgató egy fiatal, jó kiállású nő. Új koncepciónk a középiskolásokat és a konszolidált polgári réteget célozza meg. A szakadtak nem illenek bele a képbe. Amikor rákérdezek, hogy ki fogja kirúgni őket, elvörösödik. Tapintatlanságom határtalan. A feladatom: eltüntetni őket. Humánusan. Például kitelepíteni őket egyik peremkerületi házunkba, vagy az emeletre terelni őket, videót nézni, a hét egy napján, meghatározott órában. Valahogy igazat kell adnom neki. Rendet akar. Voltaképpen én is azt szeretném, amit ő. Csak nem tudom, melyik végéről érdemes elkezdeni. Kezdek én is T. B. Z.-s lenni.

szept. 26.

Egyelőre a tehetetlenségi erő viszi tovább az eseményeket. A Villon-est nagyon jól sikerült. Jó amatőrök csinálták, pénzt nem kértek. Egy csillagász szakkör lelkes tagjai diavetítéses előadást tartottak, észlelni is lehet, hoztak távcsövet is. A fiaink kóstolgatják a világot. Csak én tudom, hogy emlékeket gyűjtetek velük.

Nincs valami jó kedvem. Nem mintha bántanának. A munkám, a kiállítások rendezése változatlanul szép, érdekes. De amit rocker ügyben várnak el tőlem, az nem megy. A megoldás: kimegyek a peremkerületi házunkba, második embernek. Az első ember kikötése: nem viszem a rockereket.

136