Szivárvány, 1992 (13. évfolyam, 36-37. szám)
1992 / 36. szám
- hiszen magának a nyelvnek is megvan a saját és sajátos világa. Következésképp: a költészet feladata nem a "környezet reprodukálása", hanem hogy önnön világán belül teremtsen újat, szülessen újjá. Ilyenformán még akkor is dokumentál egy-egy adott szituációt, ha a költő nem is gondolt erre. A költői szándék csupán lényegtelenebbik hányadosa a versnek, s a vers általában ettől a szándéktól függetlenül alakul. (Itt nem holmi globális eszmei vonulatokra gondolok, mint humanizmus, vagy akár embergyűlölet, sőt nihilizmus...) * A költészet képtelen hitelesen visszaadni a világot, de a világ sem tükrözi a költészetet, hiszen az önmagában is egy léttartomány, melynek csak érintkezési pontjai vannak a fizikai valósággal, igazán otthonosan csupán a spiritualitás felségvizein mozog. * Az értelmező nyelv, amely a költészetet kívánja magyarázni, közelebb hozza azt a földhöz, ám leválasztja és semlegesíti annak isteni minőségeit, metafizikáját. Prózára fordítva a vers megnyirbált szányú madár, otromba tyúk! * A költészet annak a fix pontnak a folytonos keresése, ahonnan kimozdítható a világ. S ha ez Isten, ám legyen! * Losoncz Alpár szerint a költőnek nincs ars poeücája. Lehet, hogy így igaz! S ha van is, csak azért, hogy legyen min áthágnia. * "Ha Isten éltet, díszsírhelyet kapok a budapesti Kerepesi temetőben, szép márványblokkot, rajta nevem, arany betűkkel - de mit ér mindez? 3000-ben már nevemet sem ismerik, 5000-re elporlad a sírkövem, a temető elsüllyed a búzaföld, a romhalmaz, a gyártelep vagy az őserdő alá, a nyelv melyen írtam, eltűnik, a nép melyhez tartozom, kihal. A második halál is tökéletes lesz. Aztán kihűl a nap, a föld összeütközik egy bolygóval vagy felrobban, és Michelangelo szobrait meg Bach partitúráit utánam hajítják a megsemmisülésbe. (Faludy György: Pokolbeli víg napjaim) * Azzal szeretnénk megkönnyíteni helyzetünket a világban, hogy megértéséhez elméleteket hozunk létre. Igyekszünk megmagyarázni az életet, holott ezzel nem változtathatunk rajta semmit; mégis, mintha ezáltal valamennyivel könnyebb lenne elviselni azt, vagy ha nem is, de legalább megnyugszunk egy kevéssé. Pedig az életből mit sem értettünk meg! * Pasztemak írja a Zsivágóban: "Maga sem érti, hogy lehet valaki ateista, lehetséges, hogy nem tudja, van-e Isten, és mivégre, és mégis tudja, hogy az ember nem a természetben él, hanem a történelemben, és hogy azt pedig a mai felfogás szerint Jézus 11
