Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Mártírjainkra való emlékezés néma csendje legyen visszhangja annak a hivatalos némaságnak, amely életáldozatukat, annak körülményeit szülőföldjükön körülveszi. A csend szívbe vágó hangjai ébresszék fel lelkiismeretünket. A béklyók, amelyek a túlélők közös emlékezőképességét megkötötték feloldódnak. Nagy Imrének, 1956 hőseinek emléke új magyar generációkat lelkesít, bárhol legyen is sírjuk.

Emlékművek gyakran a nemzet történelmi sorai elszenvedett igazságtalanságok elleni szimbolikus tiltakozó megtestesítői. Emlékeztetnek arra, hogy mi történt a múltban, figyelmeztetnek arra, hogy mire vigyázzunk a jövő építésében. 1956 hőseinek nincs ilyen emlékműve Magyarországon, de több milliónyi lélek őrzi az örökséget, hisz a szabadság és nemzeti fügetlenség gondolata élt, él minden magyar szívében.

Nagy Imre, a pesti srác, a sok, megszámlálhatatlanul sok hős, mártír lakások magányában suttogott, ki nem adható, ki nem adott versbe, prózába írott neve élő emléke kifejezője egy élő nemzet beteljesületlen álmának.

„Vannak idők amikor az emlékezés a legbátrabb cselekedet” — mondotta Illyés Gyula. Ma ilyen emlékezésre kényszerítő idők járnak Magyarország felett, a Forradalom mártírjaira való emlékezés bátorságának ideje. Nem a megszálló hadsereg tankjaival, katonáival szembeni, idegen ideológiát tagadó bátorság ideje, de az érzéketlenséggel szembenéző bátorságé, a szürke, küzdelmes hétköznapok unalmángyőzedelmeskedő bátorságé, az alkura ösztökélő kísértések visszautasításához szükséges bátorságé.

Három évtized távlatából Nagy Imrére, 1956 Forradalmának hőseire emlékszik a világ, s benne mi, minden magyarok. S többé nem gyászolunk! Tudatra ébredésünket ünnepeljük!

(Elhangzott az AMERIKA HANGJA Magyar Osztályának Nagy Imre emlékprogramja keretében. A műsor 1988. június 16-án, magyar idő szerint este 7 órai kezdettel került sugárzásra.)-67 -