Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)
1988-06-01 / 25. szám
tette cigarettáját a hamutartóba, a konyakospohár után nyúlt, szájához emelte, de nem szánta rá magát, hogy igyék belőle; karját lassan aláejtette, és nézte cigarettáját, egyre merevebben. Ebben a kocsmában csend van a sarokban. Időnként félbeszakított csilingelés visszhangzik. Kisvártatva elszállítják az idejétmúlt karácsonyfát. Az egyik díszt, melyet rajta felejtettek, menet közben lekapom róla. Csak azután veszem észre, hogy a bejáratban valaki Rád hasonlít. Távirányítva figyelsz, amint körém gomolygó füstfelhők között utat török a legközelebbi kerítésig, rácsán átnyúlok s elásom a vízkeresztet túlélő gömböt. Mostantól az álarcon átdereng egy újabb gyűrődő rejtjel. Hangzálog Az udvarban barnacsuhás barát kottákat gereblyéz. Az épület keleti sarkában falióra. Porcelánlapjára ráfestve: tempus fugit. Lépésnyire kéziharang, hangja az étkezések idejét jelzi. A folyósokon teremről-teremre hegedű és fúvós versenyekre készülnek a kolostor vendégei. A zenebarát rend híveinek lelki és dallami világát egyaránt ápolja, mint egykor a Kárpátkanyarban. Amikor onnan kiűzték, ingóságait magával vihette, kivéve billentyűs hangszereit. Ezeket lefoglalták addig, míg majd bebizonyítja, hogy nem szándékszik visszatérni anyaháza környékére. Egyik zongorája városunkban maradt. Azon gyakorolsz most itt, míg a zenei tábort szünetre hívja a harang. És a határtalan hangzavar erővonalai összefutnak az udvarban. Egyidejűségüket meghaladva egybefonódnak a pádon, ahol ezt a képeslapot írom Neked. Mintha most olvasnád soraimat, most néznéd a képen szobám ablakát, két fa lombja között. Megint szól a harang. Rendet teremt a hangzavarban. A következő ebédhez indulok. Magaslesen Egy ilyen este magától értetődő: én hozom le a padlásról a következő láda sört, és a többiek mit sem sejtik, hogy a tetőre sietek minden egyes alkalommal, lábujjhegyen guggolva eresztem le a csapóajtót, s utam antennák közt egy kéményhez vezet, immár negyedszer, a magaslesen.-29 -
