Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

este megleste őket, és kilőtte a gumijukat. Nagyon megijedtek a ruszkik, nem is álltak meg, úgy szaladtak el rossz kerékkel, majd felbukfence­zett a dzsipp! Mindenütt azt tapasztaltam, hogy a magyarok önérzete nem sérült meg. A forradalmukat leverték, eltaposták őket — de az önérzetük ép maradt. És nem adták fel az ellenállást. Pedig kíméletlen volt a megtorlás. Hozzánk is sokan bejöttek a kö­vetségre, kétségbeesett emberek, könyörögtek, hogy próbáljunk segíte­ni - emlékszem például egy esetre, egy Kovács Iván nevű szabadság­­harcosra, akit halálra ítéltek, és bejött a családja, ott sírtak — persze nem tehettünk semmit. Ki is végezték Kovács Ivánt. Én református vagyok, és Budapesten is elég rendszeresen eljártam istentiszteletre 57-ben általában a pasaréti templomba. Meg is is­merkedtem a lelkésszel, Dr. Joó Sándorral nagyon derék ember volt, és nagyon szépen beszélt,általábana Bibliáról,deazért mindigvoltasza­­vai mögött valami üzenet, vigasztalás és buzdítás. Akkoriban annyian hallgatták a beszédeit, hogy gyakran még az utcán is álltak, a templom előtt. Egy alkalommal észrevettem, hogy az istentisztelet végén Joó Sándor int nekem, hogy ne menjek még el, beszélni akar velem. Ottma­radtam, kivártam, amig a tömeg eloszlik. Végigvártam, amíg beszélt még valamit egy idősebb házaspárral is — láttam, hogy miad a ketten sírnak. Aztán hozzám fordult a pap: — Csak őket akartam megmutatni magának. A fiuk még kiskorú volt, amikor decemberben elfogták, nem lehetett még elítélni. Most töl­tötte be a gyerek a tizennyolcadik évét — ezt kivárták. És kivégezték. Sok, nagyon sok ilyen megrendítő eset történt akkoriban. * 1957 decemberében visszamentünk Washington-ba. 62-ben pedig a State Department-nek is búcsút mondtam. Kénytelen voltam — mert az 50-es évek végén, a 60-az évek elején a Magyarország és általában a Kelet-Európa iránti érdeklődés Ameriká­ban annyira a minimumra csökkent, hogy egyszerűen nem volt mun­kám, nem volt többé szerepem. Én próbáltam volna továbbra is képvi­selni a magyar forradalom ügyét, mert az volt a véleményem, hogy a le­vert forradalomban is hatalmas tőke rejlik még, amit ügyesen ki lehet­ne használni az oroszokkal szemben, mert az oroszok csak katonailag győztek, pszichológiailag nem, Kelet-Európábán egyáltalán nem élve­zik a tömegek bizalmát — de Washington-i kormánykörökben hallani sem akartak erről. És ez lényegében még máig sem nagyon változott.-59-

Next

/
Oldalképek
Tartalom