Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

este megleste őket, és kilőtte a gumijukat. Nagyon megijedtek a ruszkik, nem is álltak meg, úgy szaladtak el rossz kerékkel, majd felbukfencezett a dzsipp!

Mindenütt azt tapasztaltam, hogy a magyarok önérzete nem sérült meg. A forradalmukat leverték, eltaposták őket — de az önérzetük ép maradt. És nem adták fel az ellenállást.

Pedig kíméletlen volt a megtorlás. Hozzánk is sokan bejöttek a követségre, kétségbeesett emberek, könyörögtek, hogy próbáljunk segíteni - emlékszem például egy esetre, egy Kovács Iván nevű szabadságharcosra, akit halálra ítéltek, és bejött a családja, ott sírtak — persze nem tehettünk semmit. Ki is végezték Kovács Ivánt.

Én református vagyok, és Budapesten is elég rendszeresen eljártam istentiszteletre 57-ben általában a pasaréti templomba. Meg is ismerkedtem a lelkésszel, Dr. Joó Sándorral nagyon derék ember volt, és nagyon szépen beszélt,általábana Bibliáról,deazért mindigvoltaszavai mögött valami üzenet, vigasztalás és buzdítás. Akkoriban annyian hallgatták a beszédeit, hogy gyakran még az utcán is álltak, a templom előtt. Egy alkalommal észrevettem, hogy az istentisztelet végén Joó Sándor int nekem, hogy ne menjek még el, beszélni akar velem. Ottmaradtam, kivártam, amig a tömeg eloszlik. Végigvártam, amíg beszélt még valamit egy idősebb házaspárral is — láttam, hogy miad a ketten sírnak. Aztán hozzám fordult a pap:

— Csak őket akartam megmutatni magának. A fiuk még kiskorú volt, amikor decemberben elfogták, nem lehetett még elítélni. Most töltötte be a gyerek a tizennyolcadik évét — ezt kivárták. És kivégezték.

Sok, nagyon sok ilyen megrendítő eset történt akkoriban.

*

1957 decemberében visszamentünk Washington-ba.

62-ben pedig a State Department-nek is búcsút mondtam.

Kénytelen voltam — mert az 50-es évek végén, a 60-az évek elején a Magyarország és általában a Kelet-Európa iránti érdeklődés Amerikában annyira a minimumra csökkent, hogy egyszerűen nem volt munkám, nem volt többé szerepem. Én próbáltam volna továbbra is képviselni a magyar forradalom ügyét, mert az volt a véleményem, hogy a levert forradalomban is hatalmas tőke rejlik még, amit ügyesen ki lehetne használni az oroszokkal szemben, mert az oroszok csak katonailag győztek, pszichológiailag nem, Kelet-Európábán egyáltalán nem élvezik a tömegek bizalmát — de Washington-i kormánykörökben hallani sem akartak erről. És ez lényegében még máig sem nagyon változott.-59-