Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-10-01 / 26. szám

párttagokkal jártak házról házra, előszedték a házmestereket és levétették velük a házakról a nemzetiszínű és a fekete zászlókat -Azt hiszem, a forradalom alatt elég sok amerikai és más nyugati gyógyszerszállítmány bejött Magyarországra. Nem mondanám, hogy a követség rendszeresen foglalkozott volna ilyesmivel, de alkalomadtán mi is közreműködtünk egyes kisebb ügyek lebonyolításában és a szállítmányok elosztásában. Gyakran jöttek be magyarok is, kórházaktól, de magánemberek is, gyógyszert kértek — amink volt, azt szívesen adtuk, ellenszolgáltatás nélkül. És tudok róla, hogy a forradalom napjaiban bejött Budapestre egy amerikai, egy nagyobb gyógyszerszállítmánnyal, ott is maradt az illető egészen november végéig — én véletlenül nem találkoztam vele, valahogy mindig elkerültük egymást, csak sokkal később, itt Amerikában ismerkedtünk meg, de tudtam róla akkor is, hogy ő pontosan ezzel a feladattal érkezett és komoly tételeket szállított.

És történt még egy furcsa kis eset. Október vége felé az is a feladataim közé tartozott, hogy bizonyos napszakokban a kapunál legyek — mert olyan sokan jöttek be a városból, hogy nem lehetett mindenkit beengedni, már a kapunál szelektálni kellett a látogatókat, és ehhez olyan ember kellett, aki beszél magyarul. És egyszer - ez október 28-án vagy 29-én történt — beállított egy fiatalember, a dunai folyamőrség egy katonája, de civilben, és vele egy másik férfi. Motorbiciklin jöttek Komáromból. És elmondták, hogy Ausztriából hoztak egy hajórakomány gyógyszert, de Komáromnál megállították őket a felkelők. És csak akkor engedik őket tovább, ha azamerikai követségtől hoznak engedélyt, vagy egy papírt, ami arról szól, hogy az amerikai követség tud erről a segélyszállítmányról. Ezért jöttek — hoztak magukkal egy levelet is a komáromi forradalmi bizottságtól.

Hát ez elég különös kívánság volt, mert valójában mi nem tudtunk semmit erről a szállítmányról, és így látatlanban abban sem lehettünk biztosak, hogy csakugyan gyógyszer van azon a hajón. De nem is volt túlságosan logikus, hogy éppen az amerikai követség adjon engedélyt egy segélyszállítmány fogadására. Azt válaszoltam nekik, hogy én bizony nem tudok hozzászólni az ügyükhöz, de azért várjanak, majd megkérdezem az ügyvivő urat.

Felszaladtam Barnes-hez, megmutattam neki a levelet — de ő azt mondta, hogy mi nem foglalkozhatunk ezzel az üggyel.

Úgy voltam vele: sajnáltam volna ilyen mereven elutasítani szegényeket. Akármi van azon a hajón, rossz dolog nem lehet, és hátha tényleg gyógyszert hoztak, amire nagyon is szükség van most Magyarországon — fogtam a papírjukat, becsavartam a gépbe, és a hátuljára ráírtam, hogy én láttam, olvastam ezt a levelet. Csak ennyit — és aláírtam, rányomtam a követségi pecsétet is. Nem adtam én „engedélyt”, csak- 51 -