Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

ban a szegény kancsal rabszolgalány panasza. Nem akarok senkit megbántani, főleg nem akarok senkinek a helyére kerülni, tudom és látom, mennyi rátermett és tehetséges ember készíti ezt a műsort, de miért? És kinek? És mi végre?

A másik, hasonlóképpen létfontosságú centrum az. iskola. Mégpedig a legalsóbb szintű, a tömeges. Ennek az a baja, hogy ez szocialista társadalomhoz nemhogy méltatlanul, de képtelenül is tömegméretekben termeli újra a hátrányos helyzetű, másod— vagy harmadosztályú állampolgárt. Az a gyermek, aki rossz előmenetele, családi körülményei vagy gyermeki nemtörődömsége folytán ma a nyolc általánossal befejezi, vagy valamilyen a köztudatban is másodrendű szakközépben folytatja még egy-két évig, az nem abba a társadalomba készül kilépni, mint azok, akik továbbtanulnak. Ennek a tizennégy-tizenhat éves gyereknek a tudatába ezzel a hol kényszerű, hol önkéntes választással, hogy nem folytatja egy csökkentértéküség tudata is belebillogozódik. Ez a nyolc osztály most nem adja meg azt a minimális emberi öntudatot, amit minden elvégzett munkának és főleg nyolc évi tanulásnak meg kellene adnia. Ez így most végtelenül demoralizáló. Minél messzebb megyünk a fővárostól, annak is a centrumától és zöldövezetétől, annál nagyobb a tovább nem tanuló és ezzel egész életre visszaminősített gyermekek száma és aránya. Pedig nem igaz, hogy a genetikailag is hordozott képességek s tehetségek is így oszlana meg, hogy Budán és a belvárosban vannak a lángelme-jelöltek és Szatmárban a fafejűek. Irodalmunk nagyjainak születési térképe nem ezt bizonyítja.

Újra kell gondolni és aztán újjá kell teremteni a kollégiumi és népi kollégiumi rendszert. Meg kell adni minden községnek, városrésznek és csoportnak a saját iskolaszervezés lehetőségét. Áramot kell vezetni a népi emelkedés liftjébe, hajtószerkezetébe. E nélkül nincs magyar jövő.

Végezetül egy vallomás-formájú kérdés — önmagamhoz. Hogy honnan merítettem a bátorságot és a judiciumot ahhoz, hogy ezeket a húrokat megpendítsem, hogy a megengedettnél többet s hosszabban szóljak. Hiszen nem vagyok hivatottabb és felkentebb és főleg nem vagyok képzettebb éstudósabb. Nos, ennek egyszerű és gyakorlatias oka van. Én az imigyen szólásra valamicskét már befizettem. Ha zászlóvivőnek nem is, golyófogónak talán megfelelek. Nemcsak remélem azonban, bizonyos is vagyok benne, hogy nemcsak értelmes együtt gondolkozásban és jövőmegszólításban, hanem, ha kell. áldozatkészségben is felül fogtok múlni. Köszönöm.- 16 -