Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

nem volt más útja a keresztnek, hogy felfeszüljön az egyik a súlyos ágra, a másik éljen és hordja a testet harminc évig zihálva, szeméhe köpve mindenkinek és magának, vagy vállalta a sorsot, útját a feltámadásnak, hogy rosszabb ne jöjjön, ne jöjjön újra másik, kereszt ne nőjjön új a feltámadásig?

Ez a Kádár Jánoshoz kiáltott kérdés egyben felelet is a kétkedőknek és megalkuvóknak, és élesen fókuszba állítja azt a biai ifjú forradalmárt, aki világkörüli útjain sem feledte el és tagadta meg a forradalmat.

menni tanultunk és masírozni lehetett csak, vissza a ködbe, a sárba, a lehetetlent próbáltuk meglovagolni, most ez a lehető és elképedt gyermekeink kérdezik, tiszta-e a nyár, ha a szó véreset kondult, hisszük-e a delelést, húznak-e délre a darvak, lesz-e aki dadogja még, hogy énekeltünk és kezeket fogtunk és ősz volt és véres és tiszta, de fáj. ”

Az érthető és az érthetetlen versek mellett, amik manapság sokak által „modern”-nek becéztetnek, de Dada óta elavultak, van egy harmadik út is, a nehezebben járható. Ez az önkínzó versek kálváriás útja, ahol a versek vérrel és könnyel íródnak, de harmadnapon azért megadják a megértés feltámadást hirdető élményét. Ilia Mihály, az egyszer betiltott és elkobzott Tiszatáj volt szerkesztője világít rá élesen a kötet lírai gyöngyszemeire ebben az értelemben. „Van néhány versed, amely a tárgytól és a címzettől függetlenül un. „tiszta líra”. Egy lírai helyzet egészen végleges kiírása, lemeztelenítése, éterizálása... Miről van szó? Szerintem nagyon fontos rátalálásról. Ezekben a verseidben a hang is lágyabb, tisztább, egészen egyszerű a nyelv, mély az érzés, nagy az írás rezonanciája. Igaz, hogy a szöveg nehezebben adja meg magát...”

összegezésül megint llia Mihály fogalmazza meg legtisztábban a világjáró költő rejtettebb küldetését: „A nekem ajánlott versed egy sorát is szeretném cáfolni mindezzel, a „hazátlan” kifejezést. Néhány olvasód szívében otthon vagy, itthon vagy. Vannak költők, akik tucatnyi-kötettel soha nem érnek el haza az olvasók szívében. (Bár itthon élnek.)”

Kannás Alajos- 147 -