Szivárvány, 1988 (9. évfolyam, 25-26. szám)

1988-06-01 / 25. szám

Fáy Ferenc költői világképe banálisán leegyszerűsített formában kerül az olvasó elé. A szöveg túlságosan analitikus és rideg ahhoz, hogy Fáy Ferenc költészetének lényegét érzékeltetni tudná. Ebben az angol nyelvű kanadai magyar irodalomtörténetben nincs benne Fáy Ferenc fényképe.

A „scholar” mellett Bisztray másik kedvenc szava a „typical”. Az utóbbit különösen általánosításra és lekicsinylésre alkalmazza a szerző. A baj azonban ott van, hogy a költészet általában az „atipikussal” foglalkozik. Fáy Ferenc költészetének bemutatása lineáris és merev. A könyv nyelvezete általában labilis és egyfajta szótári angol nyelv, amely helyenként tagolt és egysíkú.

Tűz Tamás bemutatása ambivalens és széteső. A szöveg önmaga szerkezetével vesződik. A könyv azt kutatja, hogy Tűz Tamás versei égi vagy földi szerelmet lepleznek-e, mert ettől függ, hogy Tűz Tamás tipikus pap-költő-e vagy sem.

Állítólagos módszertani megkötöttségekre hivatkozva a könyv Faludy Györgynek csak azokkal a verseivel foglalkozik, amelyek Kanadában íródtak. Faludy esetében azonban az ember és az életmű elválaszthatatlanok (mint általában). Ennek kapcsán a könyv nem említi, Faludy töretlen és egyértelmű népszerűségét, könyveinek keresettségét, sem pedig a kanadai irodalmi életben betöltött szerepét. A Faludyról szóló kitételek nem csak az általánosan elfogadott elbírálási szempontokkal ellenkeznek, hanem a hétköznapok valóságával is.

A Faludyra vonatkozó befejező rész egy negatív összehasonlítást tartalmaz az „Ava Luna” és T.S. Eliotnak a „The Waste Land” c. versével. Ez minden megindokolás, és előzőleges utalás vagy összefüggés nélkül történik.

***

Bisztray, Kemenes Géfin László és Vitéz György munkásságában látja- a kanadai magyar költészet legfőbb értékét. A szerző megjegyzi, hogy Kemenes és Vitéz versei lényegében lefordíthatatlanok, majd kísérletet tesz arra, hogy ezt a költészetet megmagyarázza. Érvelése azonban annyira hiányos, hogy egy bizonyos ponton Bisztray, Vité^ Györggyel folytatott magánbeszélgetésre kénytelen hivatkozni, hogy kitételeit alátámassza. Végül James Joyce, Ezra Pound és T.S. Eliot nevei hangzanak el, s „megdöbbentő” hasonlóságokról esik szó.

A mindvégig homályos és önmagukban ismétlődő érvek végül is elvesztik meggyőző erejüket. Bisztraynak nem áll elegendő anyag rendelkezésére ahhoz, hogy Kemenes Géfin László és Vitéz György költészetének jelentőségét elfogadható módon alátámassza.

Fáy Ferenc, Faludy György, Tűz Tamás és Zend Róbert életművének hatvan oldalon történő szisztematikus lekicsinylése nem helyettesítheti az önmagukért helytálló idézetek és a legáltalánosabban elfogadott hivatkozási alap hiányát. Még Kanadában sem.

— Sőt itt különösen nem.

Ka síik Péter- 138 -