Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

nak, hogy a mellőzés bántotta volna, talán nem is érezte volna jól magát azok körében, akik még az utolsó perc után is egy Habsburg vezette monarchiához ragaszkodtak. Mindig elvekért harcolt, nem a bársonyszékért.

Annál jobban aggasztotta azonban, és ennek hangot is adott, hogy Károlyi habozó magatartást tanúsított a köztársaság belső és külső ellenségeivel szemben. A belső ellenség elleni fellépést liberális beállítottsága, a külső ellenség elleniben pacifista meggyőződése gátolta. Bár minden alkalommal hangoztatta, hogy az ország területi integritásához feltétlenül ragaszkodik, annak fegyveres megvédésére nem vállakozott és utóbb még Kun Bélát is megrótta, mint nacionalistát, mikor az megpróbált katonailag ellenállni az országra törő cseh és román csapatoknak.

Apám attól tartott, hogy még a meg nem erősödött köztársaság két tűz közé szorul, ami rövidesen be is következett és végül az ország tragédiájához vezetett.

A proletárdiktatúrát követő román megszállás alatt apám ismét — most már harmadszor — hívta életre a Köztársasági Pártot és nyomban két fronton veszi fel a harcot, a legitimistákat és az ellenforradalmárokat egyaránt támadja. Nyomtatásban tesz hitet az októberi forradalom eszméi mellett és azt követeli, hogy az ország kormányát a dolgozó polgárság, a földműves nép és a munkásság képviselőiből alakítsák meg. A két sikertelen Habsburg restaurációs kísérlet és a detronizációs törvény új lendületet ad a mozgalomnak. Minderre felfigyeltek a kurzus kopói is, a belügyminiszter 1921 nyarán betiltja a pártot. Ugyanakkor az ügyészség is megkezdi támadóhadjáratát, vádat emelnek apám ellen a Kossuth-mauzóleumnál elmondott egyik beszéde miatt. A börtöntől csak rövidesen bekövetkezett halála mentette meg. Helyettese éveket töltött a szegedi Csillagbörtön falai között.

Apám, anyám óvása ellenére, ügyvédi minőségben is kiállt a kor üldözöttéi mellett, mit sem törődve a naponta kapott fenyegető levelekkel. A népbiztosok perében Ágoston Péter védelmét vállalta és bátorságával is kitűnt a védők között. Életének utolsó nagy ügyvédi tevékenységét a Károlyi Mihály elleni vagyonelkobzási perben fejtette ki. Külföldről is beszerzett nyilatkozatok tömegével bizonyította, hogy a Ferenc József által kezdeményezett és Tisza által az országra erőszakolt végzetes háborús politika vezetett az ország összeomlásához. Hangsúlyozta, hogy Károlyi erejét ugyan meghaladta, hogy a szakadék szélére lökött országot megmentse, de ezért éppen azok és azok elődei a felelősek, akik most ítélkezni akarnak felette. Mindez hiábavaló volt, a bűnbakot kereső rendszer bírósága bűnösnek találta Károlyit és elrendelte a vagyonelkobzást.

Az elsőfokú ítélet után apám súlyosan megbetegedett. Szemevilágát elvesztette és 1923. március 29-én megváltóként érte a halál.

Mindössze negyvenhárom évet élt.

Temetésén a Kerepesi temető halottasházát, a korabeli lapok tudósítása szerint, többezer gyászoló vette körül. Barátok, hívek, ügyvédkollégák és politikai harcainak társai — a Károlyi kormány valamennyi otthon-97 -