Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

egy másik hazába, ahol az emberek mind testvérek, s ahol az átélt viszontagságok, megértésre találnak, még akkor is, ha énjének legbelső zugában mindenki tudja, igazából miről is van szó. Ezért nem következetlenség az, ha valaki az ömlengések után rögtön feljelenti, vagy megöli barátját; nem mi vagyunk bűnösök, a világ rossz. Majd csak az Isten országában (vagy a kommunizmusban) fér meg egymás mellett az oroszlán és a bárány. De az mégis bűn, ahogyan az oroszok leráznak magukról minden felelősséget, hogy átléphessék a határt, amelyen túl az állítólagos szükségszerűség kezdődik. Az ember így bármi rosszat elkövethet anélkül, hogy megpróbálná elkerülni. S mégsem lehet minden cselekedetet az anyagi kényszernek álcázott alárendeltséggel mentegetni.

A lengyeleknek bizony minden okuk megvan az aggodalomra, mert túlságosan hasonlók az oroszokhoz, és szeszélyes etikai szemléletük miatt túl sok belső veszélynek vannak kitéve. Pedig a múlt, ami jellemüket formálta, inkább mentes volt az eschatológiától. A radikális protestánsok szektája szerint (akik előre megjósolták az egymást követő demokratikus mozgalmakat) a földi igazságosság nem elérhetetlen. Noha híveiknek megtiltották a magas tisztségek viselését (mert minden hatalomnak kardot kell használnia), hosszasan vitatkoztak arról, hogyan lehet a fennálló társadalmat az Evangélium parancsai szerint megszervezni. A lengyel irodalomban nincsenek olyan regényalakok, mint Dosztojevszkij Aljosája, vagy Myskin hercege; hiányzik a „mindenkinek vagy senkinek se jót” dilemmája. Nincsenek „fölösleges emberek” sem, akik reménytelenül küzdenek és szomjúhoznak valami cél, valamely Isten után; olyanok se, akik majdnem egy századon át jósolgatták az orosz forradalmat. A lengyel irodalom legnagyobb remekműve amelyet Németországban egy sorba helyeznek a Fausttal —, lázadás az Isten ellen a kárhozottakkal való szolidaritás jegyében. A legsúlyosabb vádat ezek a szavak fejezik ki: „nem atyja vagya világnak, hanem cárja!” De ezt a lázadást legyőzi a keresztényi alázat, és tevékenység az emberiség javáért. (Az orosz a kettő közül csak egyet választott volna: vagy az alázatot, vagy a tevékenységet.) Ez a magyarázata annak, hogy a lengyelek múlékony romanticizmusa sokkal földibb és szerényebb a maga nosztalgiájában, mint az orosz realizmus a maga mértéktelen vágyaiban.

Sok dualisztikus elemet hoztam magammal az iskolából, talán ezért értettem meg másoknál könnyebben az oroszokat. Másrészt sokat foglalkoztunk egy XVI. századbeli művel; De republica emenanda volt a címe, s ez jelentette az ellenkező befolyást. Azonkívül tetszettek nekem a litvánok; a lengyeleknél kitartóbbak voltak, és jobban értettek az önkormányzathoz. Kooperatíváik egész Európának példaképül szolgálhatnának.

*

Nem tudom, igazságos vagyok-e, vagy igazságtalan. Mindenesetre igyekszem leírni mindazt, ami nyomaszt. Az orosz irodalom „mélysége” nekem valahogy mindig gyanús volt. A két rossz közül talán jobb lett vol-84-