Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

tos hogy a mi történetünkben is eljön majd a happy end, haza fog jönni Pali is. Úgyhogy én még hálás is voltam Nógrádinak!

Szóval én akkoriban azért bizakodtam, tényleg bizakodtam!

Mi mást tehettem volna-----*

Amikor már nyilvánvaló volt, hogy a magyar hatóságok MÉGISCSAK tudnak a hollétéről, hogy NAGYON1S tudnak róla, akkor én megint elmentem doktor Kardos Jánoshoz, és fölkértem védőügyvédnek.

Kitűnő ügyvéd volt János bácsi, idős ember már akkor is, de rengeteget dolgozott azokban az időkben, ő védte a Tóth Ilonát is, a Francia Kiss Mihályt is, tényleg nem rajta múlt hogy mind a kettőt kivégezték. Meg hát millió más ügye volt még ezen kívül — ugyanis érdekes módon ő is rajta volt azoknak a kivételezett ügyvédeknek a listáján, akik az úgynevezett „dupla nullás”, súlyos politikai ügyekben is vállalhatták a védelmet.

János bácsi el is kezdte csinálni a tennivalóit, be is ment a Gyorskocsi utcába, hogy felvegye az urammal a kapcsolatot — amikoris az történt, hogy doktor Kardos Jánost máról holnapra, minden indokolás nélkül törölték a dupla nullás ügyvédek névsorából.

Velem pedig egyszerűen közölték, hogy egy Révai Tibor nevű valaki az uram védőügyvédje.

Egyértelmű volt, hogy Révai hivatalból kirendelt védő — ő viszont azt állította, hogy személy szerint ŐT kérte föl Pali. Nem tudom miért kérte volna, hát János bácsi ellen nem lehetett semmi kifogása, a Révainak viszont valószínűleg a hírét sem hallotta addig! És — ezen aztán utóbb minden barátom megdöbbent — szépen zsebre is vágta Révai a honoráriumot — mi az hogy zsebrevágta, ő szabta meg az összeget, ő jött a számlával! Úgy látszik a többi kijelölt védőnek legalább azért annyi bőr volt a képén, hogy pénzt nem kért az áldozat családjától — na ő gondosan bekaszszírozott minden lehetséges fillért.

Én valahogy kötélnek álltam — mit tehettem volna! —, sokat jártam be ehhez a Révaihoz — de hát ugye------Közben megjártam be a Fő utcába — akkor már magyar őrség volt ott is —, kérvényeztem, hogy engedélyezzenek beszélőt. De hiába — most ezért nem lehet, most azért, meg nem is nagyon indokolták, csak nem lehet, és kész. Várjak! Vihetek be tisztasági csomagot a meghatározott dolgokkal — ezt havonta vihettem, vagy kéthetente? — de beszélő nincs.

Jártam be akkor a tisztasági csomagokkal. Persze hosszú sor mindig,

várakozás, rengetegen voltunk, mert a börtön tömve-----Ott álldogáltam

a sok idegen közt, hallgattam------Emlékszem, az író-feleségek — hát én

nem ismertem egyiket sem, csak néztem őket, és akaratlanul is végighallgattam amit egymás közt beszéltek. Furcsa volt: állandóan, hogy most ki kapott csomagot a nemzetközi Pen Club-tói, melyik csomagban mi volt, hogy az egyiknek a csomagjában egy pulóverrel kevesebb volt, a másiknak- 55 -