Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

le a pincébe egy furgonnal elcsalogatok valakit a hiányzók közül ahogy engem is el-elcsalogatnak az áldozatra ordítva mint én is magamra ugrottam pedig nem vagyok zsaru még csak spicli sem pedig mondták hogy a kommunistáknak dolgozom és hazamenve sajtókonferenciát tartok beszámolva az itteni jó magyarokról kérdem én mit számítanak a senkik ha ők nem mondták hogy kikkel volt szerencsétlenségem hogy idejöjjek ezt már többször hallottam igazuk van és akkor mi van és mi jár annak akinek igaza van ismert a válasz a pofája bizony az a szép hogy fájni fog a szívem ha le kell tennem a tollat amit annyira gyűlöltem mikor levertem a hamut te nézted a kezem rád gondolok aztán vágyom a másikra ugyan kire várhatok a hunyorgó fény elől cigarettám füstje feledteti a tollat amit annyira gyűlöltem mikor kézbe vettem olykor azt a kéket ami többet ér a fulladás éjszakájánál a ribizlibor illatánál amit kölcsönpénzen vettem és nem szégyellem a létem meg az egész világot és a papírt se amire írok azt a kockásat ami a börtönrácsra emlékeztet akkor sem ha rám köpöd ocsmányságom amit odaképzelek az ég fölé az éjszakában kiégett lány vallomására mitől szeretett volna megvédeni és annyira óvott anyám-44-