Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-02-01 / 21. szám
A CZÉL GÉZA Kallódások 1 nyitott ajtókat csapdos a vihar, egy szomorú motívummal körbe-körbejáriak. melengetve egymás örökölt magányát számo/atlan nyeljük a farkaséjszakákat, a sarkokon megfagyott lámpák, barátságtalan kezek és a tűzfalak, akasztott vágyak szakadt plakátok himbálóznak szemeink alatt, nem tudunk szépen élni. halottakban mérjük az időszeletet, hűségűnk cserepei a bizonytalanságban fölvérzik a legszebb hiteket. 2 lépteink a szikrázó havon, öregek könnyes arca száll a téren át. emlékek lassított felvételében egyre hűl a megkedvelt világ. árnyékok nem hullnak a hóra. zörgő szél söpri föl az üres telkeket, reményeink kérkedő hadára egy angyal int hogy egyszer eltemet. kék fagy a csönd fesztávolában. mit eddig szóltak talán semmi sem igaz. tornyokat bont köröttünk a tél s bánatunk is végleg elmarad. 3 nem lehetsz egyedül, ha langyos kezekkel babrál is a kor kötnek szenvedélyes halottaid. csodák égnek apostolok göröngyös útjain. találkozások döbbent árvasága, érintetlen szemekből párázó sápadt rettenet, tudjuk egymást mint a múlást s az elvadított kerteket. ordítana bár fel egyszer a soha. jelek vetélnek nyál kenődik szőrös arcokon, fájdalmaink nyüszítő kutyája a falak mentén lomhán eloson. Aczél Géza a debreceni irodalmi, művelődési és kritikai folyóiratnak, az Alföldnek munkatársa.
