Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)
1987-06-01 / 22. szám
Bencze számára a meglevő célok elutasítása nagyobb lehetőséget nyújt mint a téves célok vakhite. (A semmi jobb mint „mégis valami”) A lehetőségek — még mindig — egyenrangúak, másképpen is történhetik... Minden elkövetkező lépésnél, az új lehetőségek kimeríthetetlensége az irányadó, nem pedig az előre megfontolt szempontok szentesítése a döntő. Napjainkban az egyén halálfélelme azonosul az emberi faj folytatás nélküli megsemmisülésének a valószerűségével. Ez a felismerés kérdésessé teszi azokat az értékeket, amelyek eddig az egyénnek a közösséghez való viszonyát meghatározták: utókor, hazafiság, önfeláldozás. Az emberi faj nem halhat hősi halált. Ennek ellenére Bencze képeinek kozmikus kapcsolatai arra utalnak, hogy valami mindig lesz. A világmindenség szempontjából az emberiség, vagy a földgolyó megsemmisülése nem jelent külön veszteséget, mert az nagyobb katasztrófákat is túlélt. A lehetőségek ugyan végtelenek, de a külső világ bizonyos alapszabályait nem alázhatjuk meg a végtelenségig. A természet nem kérlel, hanem parancsol. Az emberiség megjárt útjai egy bizonyos ponton túl élettörténeti jellegűek, tehát véglegesek. A föld nekünk adatott, de az ember alkotta világnak összhangban kell lennie azzal a nagyobb egységgel ahova tartozunk. Bencze mondanivalója erről: jelek, amelyek arra utalnak, hogy a világ feloldható a parányiban, a mérhetetlenben, vagy saját lelkűnkben, a különbség mindössze az, hogy lesz-e ember, hogy a különbséget tudomásul vegye: Miért van valami, és nem semmi? Mert vagyunk. Mikroszkóp és teleszkóp, mélység és magasság. Felettünk a Kaszáscsillag és a Nagymedve évmilliók óta kozmikus táncot lejtenek: „Azért járom ilyen lassan, aki festő pingálhasson.” Az ember alkotta világ természetellenessége önmagából ered és nem a természetessel való összehasonlításból származik; mert az ember az egész természettel helyezkedik szembe. Azokat a szempontokat, amelyeket nem sajátítottunk ki, mint hasznavehetetlent, egyszerűen mellőzzük. A nyersanyag, a termőföld, a különböző stratégiai és politikai demarkációk globális méretűek, a föld minden zúgára kiterjednek. Van Gogh megfestette az utolsó nem-belterjes napraforgót, Matisse az utolsó csokor virágot. Marad a bodzafa és a szamárkóró. A túlélés titka a hasznavehetetlenségében van.- 102 -
