Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

litván írót, Algirdas Landsbergist, és a magyar Király Béla professzort. Györgyey Klára műfordítói munkássága, mely jelentős mértékben járult hozzá hazai szerzők amerikai színpadra juttatásához (mint például Örkény István Macskajáték-a), feltétlenül benne kellene, hogy legyen egy nyugati lektor által is elolvasott, jóváhagyott, áttekintő távlati szemlélet jogára igényt tartó munkában. Örkény nevével csak kétszer találkozunk, Dedinszky Erika és Márton László fordításainál; ám ezek elhanyagolhatóak Györgyey Klára munkásságához képest. Avagy a szocialista protokoll tiltaná a Menekült PEN létezésének elismerését? Ha igen, az egész könyv kísértetekről, és nem valódi, létező vagy létezett szerzőkről szói Mert ha más-más emigrációs hullám hátán jöttünk is, és ha más-más politikai árnyalattal volnánk is jellemezhetőek avagy karikírozhatóak, mindnyájunk közös nevezője egy, s ez nem egyéb, mint hogy totalitáriánus rendszerek demokráciát választott menekültjei vagyunk. A Menekült PEN tehát igenis létezik; letagadása, vagy naiv kihagyása negatív politikai bunkó', olyan bunkó, mely a bumeráng aerodinamikai törvényei szerint a tisztelt szerkesztők hátán kénytelen kérdőjel formájában elcsattanni.

Lotz János, a nagyszerű nyelvész nevének kihagyása, Sebeok Tamás kihagyása, Sinor Dénes egyetlen helyen történő említése súlyos kételyeket hagy az olvasóban BPR felkészültségét illetően. Tagadhatatlanul nehéz dolguk volt, de 40 év szisztematikus mulasztásait nem lehet egy év alatt szocialista „rohammunkával” behozni.

A „nyugatos” irodalomtól az avantgarde-ig címmel indul az új fejezet a 166. oldalon. A „középnemzedék költői” között találjuk Gyarmati Erzsébetet, Csíky Ágnes Máriát, Béky Halász Ivánt, Dékány Károlyt, Tollas Tibort, Fáy Ferencet. Ha Faludyból és Tűz Tamásból főcím lett, Fáyból is lehetett volna. Szente Imre, Csokits János és Szirmai Endre után Sári Gál Imre következik, akire másfél oldal jut; Monoszlóy Dezső és Kannás Alajos után Major Zala Lajos közvetítésével így jutunk el az újfent nagy-fejezetet alkotó Határ Győzőhöz. A „középnemzedék” tárgyalása sem nem elragadó, sem nem botrányos. Ugyanakkor kötelességem bemutatni a kontraszelekció és méltánytalan lerövidítés módszerét.

IV. Ahogy egy szerkesztővel nem érdemes, és egy költővel nem szabad elbánni

Ez alatt a rövidke fejezetcím alatt a kötet egy, a skála legrozsdásabb ércfelhangjain csikorgó félre-rendezését szeretném bemutatni a tőlem telhető legnagyobb objektivitással.

„Tollas Tibor (1920- ) 1956-ban hagyta el Magyarországot, alapítója és szerkesztője a müncheni Nemzetőr című lapnak, mely nem egyszer-88-