Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

nincs szüksége erre. Ha egymás mellett fekszenek az ágyban, akkor is az asszony lelkére, ígéretekre, fogadalmakra, a mindörökre, a még itt vanra gondol. Közben a teste mechanikusan teszi a magáét. Későbbi asszonyoknál majd testeket fog felidézni. A kimonósasszony, aki a díszpáholyban ül, most is a fiú testére gondol. Tudja, hol ül a fiú, színházi távcsövében haja körvonalát is látja. Ez nem feltűnő, csak egy milliméterrel kell a színházi látványosság alá engedni a lencsét. Vékony kis ujjai végigsimogatnak a legyezőjén, s úgy érzi, ujjhegyei a fiú nyúlánk testén szaladgálnak. Már csak néhány hónap az élet és ebből a néhány hónapból vajon mennyi jut kettőjükre? Mellette férje a díszelőadáshoz előírt eleganciával, rezdületlen arccal figyeli az előadást. Milyen megtorláson törheti a fejét? Újabb bosszúra nem kell készülnie, hiszen beadta az áthelyezési kérelmét, el is fogadták, elmennek innen. Ha elmennek, úgysem találkozhat a fiúval. Rettenetes lesz elmenni innen és rettenetes lesz hazamenni. A gyönyör után csupán a megszégyenülés marad. De most a szégyen és a várható megaláztatások sorozata is hidegen hagyja, a fiú hiánya az, ami elviselhetetlen. Itt vagyok még, te szőke angyal, boríts el magaddal, takarj be, rejts el! Dániel nem tudja, hogy el kellene rejtenie, arról sem tud, hogy a férj már benyújtotta az áthelyezési kérelmét. Alighanem ő az egyetlen, aki nem tud róla. Szülei persze tudják, valószínűleg örülnek neki, ha megkönnyebbülésükbe keveredik is némi aggodalom. Hogy fogja majd a fiú elviselni? Már előre olyan meglepetésen kell gondolkozni, amely elvonja a figyelmét. Kutyaharapást szőrivel, ez az apa ajánlata lenne, de erről egyenlőre nem tanácsos említést tenni mások előtt. Az idő mindent rendbehoz, ebcsont beforr. Úgy kell tenni, mintha mi is komolyan vennénk mindent, ez az anyai megfontolás. Látszólag egyezzünk bele egy későbbi házasságba, úgyse kerül rá sor. Te befejezed tanulmányaidat, s azután visszajön az asszony. A fiú nem gondol a válásra, ül az operaház első sorában, az apja mellett. Ha tudna a közeli fenyegetésről, akkor is tehetetlen lenne. Hová rejthetné el a külföldi követ feleségét? Még felnőtt korban sem könnyű feladat, hát még így. Bosszantja, hogy nem akar végeszakadni a felvonásnak, elmegy a hajó, visszajön a hajó. Cso-cso-szán és Pinkerton lelkesen énekelnek. Cso-csoszánnak persze úgy kell, ha éppen egy amerikai tengerésztisztet választott férjül. A tetejébe még gyereket is szült neki. Vajon hogy vélekedik az operai történetről az asszony? Csak nem tételezi fel, hogy ő is ilyen felelőtlen? A színházi távcső lencséjében még mindig a fiú feje. Nemsokára az asszony is útrakel, akárcsak Pinkerton, ha nem is hajón, hanem repülőgépen. És a fiú nem fog harakirit elkövetni érte. De az mindenesetre szép, hogy a repülőtérre a fiú kíséri majd. A férj idegesen vár, s akkor utolsó percben megérkeznek. Azt megelőzően három napot Dániel nagyanyjának vidéki kúriájában töltöttek. Három teljes napot. Nem lehet betelni ezzel a három nappal. Az asszony kis vicinálison érkezik. Mindent hó borít, minden olyan fehér, mint a Fudzsijáma teteje. A fiú a peronon áll, kezében laposüveg és két pohár. Pálinkát isznak és csókolóznak. Aztán futnak a szán után, az öreg kocsis sehogyan sem érti, miért nem akarnak felülni rá. Az-18-