Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-06-01 / 22. szám

S vajon a börtönöket? Az ellenzéki

román költő nagyapját egy részeg magyar verte

agyon. Magányod

nem lehet szoritóbb, mint a hatalomé mely ágyában álmatlanul folyton csak arra gondok quis custodiet ipsos custodes? Ki őrzi az őrizőket, cine-i p'ázeste pe paznici?

A te telefonod is? Tudok valakiről: egyfolytában hangokat hallott, örökös gágogást, súgást, sugalmazásl. Hát persze: fogában a tömés

mint antenna működött, véletlenül. A nyomorult

végül már meccset... végül már híreket mondott,

reggeltől estig. Ugye?

mekkora lehetőségek,

fogorvosoknak

és hatalmasoknak.

Zsebedben apró oklevél:

a Varga Katalin- Petru Groza díj. Te alapítottad. Aztán végül nem adod át. Ő az 1984-es kitüntetett. De nem akarsz színpadias lenni.

Majd

elküldöd neki. Ezt nem adják át, csak úgy eljut hozzá. Ezt küldték neki a

mi küldtük.

Hát ez volt látogatásod. Az ukulelét csak kitaláltad. Távozol, fölkészülve rá: a sarkon túl egyszeresük valaki, valaki némán ütlegelni kezd.-6-