Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

jelen boldogsága riasztotta meg, az, hogy ezt sohase szabadna elveszíteni vagy elvenni hagyni. Az asszony valószínűleg jóval többet sejt az elvárhatóról, a még megélni muszájról, de ő sem tud mindent. Arról a szobáról aligha tud, ahol fázósan, öregen, jóval a férje halála után a fiúra gondol, s a férjére is, akinek megbocsájtott és aki talán szintén megbocsátott neki. Még sohasem voltam ilyen szobában, lelkendezik a fiú. Én sem, mosolyog az asszony, s a fiú sűrű haját simogatja. Ez sohasem fog kihullani. Szerettél már valakit? Nem, senkit, csak a szüléimét meg volt egy kutyám, komondorkutya, Pajtinak hívták. A lovamat is szerettem, de az már megdöglött. Ez így durván hangzik, szeretne igazítani a kifejezésen, de rájön, ő úgyis csak az asszonyra gondol, s nevetséges dolog volt idekeverni a kutyát, lovat és szülőket. Az asszony mosolyog, örül, hogy szülőkön kívül csupán állatokkal kell osztozkodnia. Mondaná is, de észreveszi, a fiú újra kívánkozik. Talán most nem fogja úgy elsietni. Dániel, ne olyan hebehurgyán. De ahogy a nevét kiejti, máris elindulnak a zuhatagok. És a fiú ismét lelkendezik. Én voltam az első? kérdezi az asszony. Közben arra gondol, hátha az európai férfiak mind így szeretkeznek. Nem, mondja Dániel, de a többiekről nem érdemes beszélni. Tudod, engem hamar elcsábítottak a nők. Ezt komoran magyarázza, töprengően néz maga elé. Ezen derülni is lehetne, de semmiesetre sem láthatóan, az megsértené a fiú önérzetét. Azért történt így, folytatja Dániel, egyszuszra szeretné elmesélni az életét, mert mindig idősebbekkel barátkoztam, nem is voltam sohasem gyerek, csak egészen kis koromban. Az szép, erősködik az asszony, hogy olyan fiatal vagy, valójában már szeretné, ha nem így lenne. Dániel sem akar a saját fiatalságába belenyugodni, egyik barátnőm, anyám volt iskolatársa, aki a teozófiai társaság tagja, idősebb lelki testvérének nevez. És a tanulás? Ezt az asszony szúrja közbe. Áh, fintorog Dániel, az osztályban én vagyok az első, de ez szóra sem érdemes. Osztálytársaim félig kamaszok, velük nem lehet komoly dolgokról értekezni. Ők legszívesebben disznólkodnak, de az ilyesmiből az ember előbb-utóbb kinő. Disznólkodnak, ezt hogy érted? Az egyik srác például arra vág fel, hogy féllábú utcalánnyal szeretkezik. Engem nem érdekel az ilyen piszkosság, az már úgyis elég szerencsétlenség, hogy iskolapadban kell ülnöm. Nagyon egyedül lehetsz abban az iskolában. Teljesen egyedül, bólint rá Dániel, ezentúl azonban könnyebb lesz. Veled meg tudom osztani a gondolataimat. A petróleumlámpa kellemes fényt áraszt, Dániel hangja is kellemes. Milyen kitűnő férfi lesz belőle tizenöt év múlva, ábrándozik az asszony. És ettől az ábrándozástól összeszorul a szíve. Mi lesz tizenöt év múlva? ez az első gondolata. A panzió tulajdonosnője is eszébe jut. Neki ugyan azt mondták, hogy körül akarja utazni a tavat és Dániel, aki megfelelő helyismerettel rendelkezik, amolyan lovagi kísérőnek szegődik mellé. Henni beleegyezően vigyorgott. Csak nem feltételezi fel, hogy egy külföldi diplomata felesége és ez a gyerek? Mit nem tételez fel, ami megtörtént? Már nem is olyan kedves a petróleumlámpa, nyugodtan el lehet oltani, nemsokára hajnalodik. Mikor jön haza az a halászember? Óh, annak nem sürgős, mondja a fiú, lelkére kötöttem, hogy- 16 -