Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

A második, hosszabb rész, „Rendezési kísérletek” címszóval, nem annyira harcias; inkább irodalmi mint filozófiai. Magasszintű, kissé túl-részletezett könyvkritikáknak nevezhetnénk legtöbbjét. Itt ismét óriási a témakör: Puskin levelezése, Czóbel Minka Boszorkánydalok c. „vérbeli dillettáns versgyűjteménye”, Hernádi Gyula ezoterikus novella csokra, Mészöly Miklós Film c. „új regénye”, vagy Pilinszky Wehanschauitngja egyformán mikroszkóp alá kerül. (Bár az elfogulatlanság látszatát igyekszik kelteni az olvasóban, Könczöl Mészöly rajongása lelepleződik: három hosszú tanulmányt szentel új irodalmi mesterének a volt filozófus fióka.) A recenziózott toliforgatók között szerepelnek még: Tandon Dezső, Kormos István, Petri György, Gergely Ágnes és Benkő Attila.

Könczöl cikkei mindig erős reakciót váltanak ki az olvasóból; eredeti megjelenésükkor is vagy agyon dicsérték vagy lepocskondiázták nézeteit. Minden meglátása rendkívül szubjektív, mind a kötet címe jelzi, ugyanis a körtükrökben nemcsak a tárgyak látszódnak, de a tárgyak látszódásai egymásban szintén. Sőt, a többi tükörképek számtalan variációban, mint afféle végtelen kaleidoszkóp, melyet az író forgat középen, hangulata és a fény irányától függően.

Mindep tanulmány tudományos alapossággal készült, de rendkívül „más”, eredeti és mindig ironikusan meghökkentő. A hozzáállás, a „tartalom dialektusa”, állandóan Lukács szellemét idézi, amit a szerző más síkon sem „titkol”. Sajnálatos módon ott is hódol neki, ahol nem kellene. Gondolok itt Lukács már idézett nyelvezetére. Itt-ott Könczölnél is előbukkannak véget nem érő, germanista-hangzású mondatok, a jó Arisztotelészt megtagadni készülő lineáris és nem korszerűen záródó formák, melyeket kissé nehéz követni. Néhol Hamlet Poloniusa jut eszünkbe, mikor többszörösre bővített, csaknem állítmánytalan mondat kígyóit olvassuk. Lehet, hogy ez csak afféle nyelvészeti „cover-up”, ezzel akarta tán a cenzorokat „bebulizni”. Szerencsére ezek az apró hibák eltörpülnek a könyv komoly érdemei mellett. A Tükörszoba nemcsak tanít, szórakoztat, felvilágosít, indoktrinál, elszédít, felbosszant, deprimál, megnevettet, inspirál, simogat, felborzol, elaltat, de hozzásegít, hogy számtalan alakban lássuk önmagunkat a könczöli tükörszobában.

Gvörgyey Klára

,,Kalevipoeg. Észt hősének.”

— Az új magyar fordítás megjelenésére —

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985., 527 old.

A Kalevipoeg a nagy finn „naív” eposz, a Kalevala testvéröccse. Annak a hatására gyűjtötték össze a XIX. század közepén a Kalevipoegről (Kalev-fia) szóló népmondákat, amelyeket F. R. Kreutzwald észt orvos húsz énekes elbeszélő költeménnyé szerkesztett össze, és közben versbe szedte azokat a részeket, amelyek prózai formában éltek a nép száján.

A mondák a középkorban keletkeztek, amikor az észt nép kétségbeesett szabadságharcot vívott az idegen hódítók, főként a nehézlovassággal támadó német lovagrend, majd a német lovagok leszármazottaiból kialakult földesúri osztály ellen.- 142