Szivárvány, 1987 (8. évfolyam, 21-22. szám)

1987-02-01 / 21. szám

Ez a létesülésbeli kényszerűség az álmok megfejthetésének kulcsa. Ki az, aki beadja? Micsoda zengedelmes élethimnuszok, hasonlatok harmóniája. Ez a halá­los életigenlés mefisztói kacaja. Könnyekben szakadnak a felfakadt imák és döb­bent zsámolyokon térgyepeljük a lerogyhatóságot. Kísért a megértés. A felerősített disszonancia fókuszában f/ordítva jelennek meg a káposztafejek. Nagy istennek veteményese. Könyörtelen gyomlálás az idegekben, ez már a Gyarlóságok Kiská­téja, a gondolatok kivilágítatlan lépcsőházában baktatva. Korlátba kapaszkodik a toll, amint nyikorog az elme. Még egy forduló! mulasztott odamondás elgyávult vallomástétel megálmodott szerencseszám SZÉGYENE mulasztott gyónás nyegleség maradása És az utolsó álom rémképe: az, hogy elkerül. Ez. a megkerülhetetlen elkerülhe­tetlenség fokozott szomjas irama nógatja a kaptatón. koptatón. Minden olyan be­­ütennett s balladás. Pont erről van szó. A kiterjedés nélküli pontról, mely ezért határtalan. Nélküle legalább is így lenne. Ezt így véssétek intelemként tudatotokba. Tudatosíthatom-e én vershadi-határ-tudósítóként (por)szemmel/vert hadaink legyőzhetetlenségét? Faktor: Viktor. A valóság vektoriális ábrázolása. A tény versvektorokban mér­hető. Néha penitencia Poeticánál, aki a környezet védő hatására rím-ringyult. Ezt csak a vezeklő sajnálja, a bűnhődés a követendő példa. ,,ki nem szerez az megszerezhető” Ez álom nélkül is megszervezhető. Nem mindig jó portéka a Téma, de kelendő. „De ki meri megkérdezni, ha olyan kedvében van, a legméltóságosabb Fény sebes­séget?" És nem engesztelőn visszamosolyog a múlt, cinkosom voltál, legyél most is: álom. Nem lehetsz, önemésztő börtönöm és őröm sem: emlékezet, de „csak te borulsz rám szegedi Csillag” Érti, aki és értelmezze is. Közhűntörvényes versek ezek. Létfogytiglani bilin­csekkel. És a töredelmes tördelésekből Ajándékpaloták épülnek. Már ez kitüntetés. Mert építészmérnök a költő, katedrálist soha be nem fejező, orbitrális ornamenti­kán dolgozó pallér. Oly sód ró ez a szorongás. H átrálnék is a feladat elől, mely özö­nével temetne, de a Jogos Harag palástjában rohanok. Nem akadhatok fenn sza­bálytalan szegleteken. Eltökélt szándékom, hogy megfejtem az Álmot, ami Dési­­réenek sem sikerült. Rébuszok stratégiája. Magamra veszem Mindenki Vert-tanú­ságát, ez Határ Győző verstanúsága. A víg játék vég(telen)játéka. „fájok a szélnek, a szél fáj nekem... iparkodom elkerülni az elkerülhetetlent.” Elébe-sajgás az elmúlásnak, ritmikus veszékelés, de soha ki nem térés. Szakrális és verbális költészet. Az Inferno Határ-szószálfái. Elébefeszülés a keresztnek. Rím­mel elvertek alázata. Az átélés haláltusája. A megtérés feltámaszthatósága mega­datott. Omlanak is a keresztek. Egy osztagban, mint a hontott kéve. Kíváncsisá­gunk szalmacsutakjai gyulladnak. Még pörkölődni. Álom partján. Rabul ejtett rímek robbannak. Puskám a sorsra fogom és hangtalan dalokban kövülök. Fele­melő gyötrelmek kárhozata. Isten, ha van, akkor is minek, de te amit tettél! légy átkozott és versasszonyok között megál(mo)dott. A halál hosszadalmas holtako­­zás. az. álom versgubancból kibontakozás. M/NDEN-REGGELI ÁLDÁS.- 123 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom