Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

tek a nemzet nyakába... Megindult a véres megtorlás... amely ellen hiába küzdöttek hősies bátorsággal a munkástanácsok szabadon választott ve­zetői... Más ezrekkel együtt, őket is bitófára küldték... Csupán másfélévre volt szükségük az új orosz csatlósoknak ahhoz, hogy Nagy Imrét és köz­vetlen munkatársait is — a szokásos titkos tárgyaláson — halálra ítéljék, kivégezzék és tetemüket ismeretlen sírhelyen ássák el... A bosszú-hadjárat túl hosszúra nyúlt... A nemzet újra megdermedt... Az ország urai, meg szovjet főnökeik is, úgy érezték, hogy valahogy fel kellene oldani a tetszhalál állapotot és a tehetséges magyar népet engedni kellene, hogy életenergiái újra lüktetni kezdjenek... Újra alkotni és termel­ni kezdjen, különben hátha újra fellázad elnyomói ellen... Elhangzott a hí­res kádári deklaráció, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. A gyep­lők, különösen a gazdasági élet területén, meglazultak, majd Magyaror­szág kísérletet tett új gazdasági mechanizmus bevezetésével felkelteni az egyén munkakedvét... A legnagyobb változást az a szovjet engedmény hozta, hogy Magyarországnak végre szabad lett nyugati kölcsönökkel finanszírozni több fontos és jelentős ipartelep és egyéb terv valóraváltását... Amint a népet kicsit kiemelték a társadalmon eluralkodó félelem paralí­­ziséből és munkaalkalom keletkezett, az élet újra lüktetni kezdett. Az a re­mény támadt, hogy ha szabadságot nem is lehet élvezni, talán a mindenna­pi élet apró anyagi örömeit meg lehet szerezni és ebben valami lelki kielé­gülést lehet találni. A nyugati kölcsön és a nemzetnek az az eltökélt szándéka, hogy min­dennapi életét elviselhetőbbé és gazdagabbá kell tenni, olyan látható ered­ményeket hozott, melyeket a külföldi látogatók és a hazautazó magyar emigránsok is elismeréssel könyvelnek el... Nagy nyugati folyóiratokban, neves újságokban, és televíziós közvetítésekben, egyaránt dicsérő cikkek jelentek meg Magyarországról, ahol az emberek élete jobb, mint a többi szovjet által elnyomott országban. Az emberek cinikus viccekkel könnyí­­tenek lelkükön és esti különmunkával igyekeznek kitaposni maguknak egy kis autót, utazást, esetleg nyaralót... Hazautazó barátaimtól, akik be­járták az egész országot, sokszor hallom, hogy otthon a városok és falvak megszépültek, az utak megjavultak, Budapest egy része ragyog és a jópén­zű látogató remek dunaparti vagy más, szép helyen fekvő, újjáépített vagy új szállodában nagy kényelemben, kitűnő ellátásnak örvendhet... így a a nyugati turisták száma nagyon megnövekedett... Mindezt nagy örömmel hallom... Boldog vagyok, hogy az otthonélő magyarság sorsa valamelyest javult... Azonban, mikor valaki lelkesen me­séli, hogy egy dunaparti szállodában milyen remekül töltötte vakációját, akkor nem tudom megállni, hogy meg nejegyezzem, hogy mindez megtör­ténhetett volna harminc évvel ezelőtt, vagy még korábban is, ha az oroszok és hazai pribékjeik nem tapostak volna el bennünket... A sors iróniája az, hogy amikor a budapesti polgármesterségem ideje alatt nyugati tőkével szerettem volna újjáépíteni ezeket a szállodákat, akkor hamarosan az ÁVÓ karmai között találtam magamat... Kémkedést követtem el, mert ki­-95-

Next

/
Oldalképek
Tartalom