Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

És vajon az a tény, hogy szinte nincs vallás, legenda, őseposz, amely valamilyen formában ne tartalmazná a valaha testvéri közösségben élő emberiség, aranykori béke, és közös nyelv szimbólumait, nem azt mutatja-e, hogy az Egyesülés eszméje az emberi lélek legősibb vágyképei, a kollektív tudattalan legszebb alaprajzai közé tartozik? Vajon, amikor Kant a „földkerekség minden népét magábafoglaló civitas gentium"-vó\, vagy Nietzsche „megszűnő államok fölött húzódó szivárvány”-ról ír: mindez nem eme tudattalan képek fényrekerülését, a Világállamnak a történelemtől való első, tudatos kiköveteléseit jelentik?

Igen: minden jel arra mutat, hogy a történelem soronkövetkező, nagy műve a Világállam megalakulása lesz, egy új sodró hullámverés, amelybe a népeknek bele kell simulniuk, nemcsak azért, hogy gyönyörűen elmúljanak, hanem legfőképpen azért, hogy egy sosemsejtett életre megszülessenek. Ez az esemény jelöli ki a népek sorsát, ebből lehet megtervezni jövőjét.

Én sem tehetek mást: ebben a távoli színjátékban kell Magyarországra rátalálnom. Ez a Mindenség útmutatása.

(Magyarság és Világállam)

Ahogy a méhben a magzat szívja magába az anyai test milliárd és milliárd sejtjének üzenetét és táplálékát, úgy szívja majd magába a Világállam is a népek szelleméből azt, ami azokból a legértékesebb. S ha lesznek is népek, amelyek alig adnak többet egy vércseppnél abban az egy vércseppben évezredek fognak koncentrálódni, és egy nemzet fogja általa megörökíteni önmagát.

Egyetlen gyönyörű vércsepp: ez az új évezred magyar hivatása.

Vannak a magyarnál erősebb, szorgalmasabb és vakmerőbb népek: ők fogják az űrhajókat, erőműveket, monumentális épületeket fölépíteni — hajtsuk meg előttük fejünket. A magyarok hivatása más. Egykori Ázsiából Európába tartó vándorútjuk, a kontinens közepén való megállapodásuk, inkább szegény, mint gazdag földdarabjuk, némettől, sz.lávtól, töröktől, zsidótól való megtermékenyülésük, egész egzaltált, vereségektől és lázadásoktól hullámzó történelmük szinte predesztinálja őket arra, hogy a Kárpát-medencét, a művészet és tudomány — ha nem is nagy, de mindenképpen egyedülálló — virágoskertjévé tegyék. Hiszen ez a két tevékenység, amely egyaránt igényli Kelet szeretetét. Nyugat szabadságát. Észak megfontoltságát és Dél szenvedélyét, de ma Keleten elnyomástól. Nyugaton pénzőrülettől. Északon lelketlenségtől. Délen nyomorúságtól szenved: nagyon is egyik otthonára lelhet Magyarországon, amely elég közel van mindegyikhez, de elég távol is. Népének más népekkel való keveredései, szétválásai, majd újra egybeolvadásai, olyan dolgokra való vágyódása, amelyek más országokban természetesek, és igazságtalan helyzetén való évszázados töprengései, ugyancsak egy olyan, egyszerre medita-6-