Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

lengyeleknek, hanem a „szövetségeseknek”, a világnak, de azt hiszem leginkább a saját sztálinistáihoz szólt. Azt hirdette lényegében, hogy ahova egyszer a szovjet beteszi a lábát onnan többé ki nem megy. Ezt így magyarázta: „A szocializmus mély gyökeret vert Kelet-Európábán, ezek a népek nem tudják magukat elképzelni a szocializmus táborán kívül. A szocializmus nemzetközi ténnyé lett, mely Kelet-Európábán olyan szövetséget testesít meg, melyben az országok politikai, gazdasági, kulturális és védelmi érdekközösségben élnek. Ezt a szocialista rendszert fenyegetni, külföldről aláásni és bármely országot is a táborból kiszakítani, annyit jelentene, hogy nemcsak lábbal tipornának népek akaratán, hanem az egész (második) világháborút követő elrendezésen is, ami végső fokon a béke veszélyeztetését is jelentené...” Azaz a Szovjetunió a háborúra iskészastatusquo védelmében. Ezt Brezsnyev nem hangsúlyozta. Tónusban legalább is Gorbacsov túl megy Brezsnyeven. Gorbacsov rávilágított, hogy belpolitikában és külpolitikában is, és nemzetközi kapcsolatokban is kész egyezkedésre, de az engedményekért a számlát a százmillió közép-kelet-európainak kell fizetnie, azzal hogy belenyugszanak gyarmati helyzetükbe. Hazánkban tehát kiegyezésről szó sem lehet. Kádár nem egyezkedhet a Szovjetunióval, onnan csak egyoldali, bármikor visszavonható engedményt kaphat. Kádár a szovjet adta kereteken belül a magyar nemzettel köthet aztán kiegyezést. Ebben rejlik az a hallatlan különbség, ami a Habsburg-magyarés a Kádármagyar kiegyezés között van. Deák Ferenc a magyar népet képviselte a dinasztiával szemben, végső fokon Kádár János Szovjetunió akaratának tolmácsolója a magyar nemzet felé.

Azt el kell ismerni, hogy Kádár talán a számára kiszabott kereteken belül a legtöbbet igyekszik adni a nemzetnek. A történelmi nagy különbség Deák Ferenc és Kádár János között az, hogy Deák úgy hozta létre az 1867- es kiegyezést, hogy a véres Bach rendszerrel nem állt szóba hanem országos passzív ellenállást vezetett ellene. Ezzel szemben Kádár az 1956 utáni véres neo-Bach rendszer rémuralmához adta nevét, mielőtt a reformok útjára tért volna. A kádári kiegyezés magasabb életszínvonalt ajánlott a magyar nemzetnek és fejébe kormánya legitimitásának legalább hallgatólagos elismerését kérte. A nemzet nagyrésze elfogadta ezt a kompromisszumot anélkül, hogy valaha is azonosította volna magát Kádárral. Minden kormányzat emberiességének próbaköve az, hogy vajon a körülményeket igyekszik-e alakítani úgy, hogy az emberek emberibb életet élhessenek, vagy az embereket kényszeríti arra, hogy a körülményekhez igazítsák az életüket. A Rákosi-Gerő sztálinista rezsim az embereket azért és úgy manipulálta, hogy a marxista-leninista-sztalinista ideológiát honosítsa meg hazánkban. Vajon hittek-e ebben az ideológiában, az nyitott kérdés marad. Kádárnak a jelek szerint még világnézete sincs, a gyarmatosító hatalom akaratának veti alá a magyar nép mindennapi életét. Ha a Rákosi- Gerő uralom véresebb volt is, a Kádár rezsim sem érdemel sokkal több tiszteletet.-71 -