Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
mentünk a kétszázezerrel; nem bírnék több börtönt és ha nem is jön velem: Árpád óta bennem lakik az ország, minden völgyét meg dombját ösmerem, akkor is hazám, ha távol lesz tőlem, eddig sem ápolt s ha más föld takar mit számít az? s mit számít, ha fiam majd dad-nek is szólít és nem lesz magyar? Mi elmaradt, azt húsz vagy száz év múlva az ifjúságtól mind visszakapom: ők látják majd, hogy az előszobákban kabátom még ott lóg a fogason. Ezerkilenszázötvenhat, sem emlék, sem múltam nem vagy, sem történelem, de lényem egy kioperálhatatlan darabja, testrész, kijöttél velem az irgalmatlan mindenségbe, hol a Semmi vize zubog a híd alatt, melynek nincsen korlátja: — életemnek te adtál értelmet, vad álmokat éjjelre és kedvet a szenvedéshez meg örömet: mindig te fogtál kézen ha botladoztam, magasra emeltél s nem engedted, hogy kifulladjak vénen, ezerkilencszázötvenhat, te csillag, a nehéz út oly könnyű volt veled! Oly régesrégen sütsz fehér hajamra, ragyogj sokáig még sírom felett.-4-
