Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)

1986-10-01 / 20. szám

FERD1NANDY GYÖRGY

Gerelyes Endre (1935-1973)

1967 őszén, tizenegy év után jutottam haza Magyarországra először: a vártnál hosszabbra sikerült az 1956-os kiruccanás. Az útra elkísért feleségem is. Saint-Exupéry-díjas francia író voltam, disszertációján dolgozó amerikai egyetemi tanár.

Idejében érkeztem: nem volt még meg, sem a libegő, sem a sikló. A házak homlokzatán vakolatlan belövések: lépten-nyomon tettenérhettem koromillatú kamaszkoromat. Csak a régi barátok nem kerültek elő, hiába jártam a szerkesztőségeket és a kávéházakat.

Egy reggel egyedül szedtem nyakamba a várost. A francia asszony fáradt volt. Eleget bosszankodott, hogy — régi reflex — minden átszállóhelyen megállítom a kocsimat.

Ha egyedül voltam, módosultak körülöttem az útvonalak. A Körtéren a Lordok Házába mentem, mint szolgálat után a Hamzsabégi útról érkező buszosok. Ott, a talponálló leprás falai között szólított meg F., a barátom. Osztálytársak voltunk, és osztályidegennek nevezett ki minket az osztálynélküli társadalom. Érettségi után F. a mentőkhöz került, tíz éve, az Országház előtt még együtt cipeltük a sebesülteket. Óriásira hízott, panyokára vetve lógott rajta a kopott bőrkabát.

— Na, mi van, doktor úr? — kérdezte. Meglátogatjuk a múltat? Felidézzük a régi, szép emlékeket?

Nem volt egyedül: mellette apró, tojásfejű ember figyelte a fejleményeket.

— Gerelyes Endre! — mutatta be a barátom.

Körbejártuk a Szent Imre herceg szobra körül erjedő italboltokat. Nem tudnám megmondani, hogy miről beszéltünk ezen az avarillatú októberi napon. Valószínűleg elmondtam, hol és mit csinálok. Emlékszem, Gerelyes csak akkor engedett fel valamelyest, amikor megértette, hogy hontalan útlevél lapul a zsebemben, vagyis hogy tizenegy év után, és minden látszat ellenére is, változatlanul ágrólszakadt pesti vagyok.

Vitatkoztunk, italosán és szenvedélyesen. F. nem szerette a hozzám hasonló szökevényeket. Nem tudtam meggyőzni róla, hogy az író, aki lelécel, saját tehetsége ellen vétkezik. Ebbe pedig nincsen beleszólása senkinek.

— És te? — kérdeztem tőle.

F. felügyelő volt a lágymányosi Méh-nél. Talán éppen az, akivel egyik szép riportjában Karinthy úr, az író, franciául csevegett a szeméttelepen. Valaha orvosnak készült, de a mi nemzedékünkből ritkán kerültek ki orvosok az ötvenes évek alacsony égboltja alatt.-53 -