Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
— Ezredes elvtárs — akkor még „ezredes ELVTÁRS” volt —, ne maga menjen elől, hát KÉT MÉTER, a legjobb célpont! — De az uram nem engedte őket előre: — Csak ide mögém fiúk, csak ide mögém! — és ment elől, vezette őket. És valahogy a híd vasszerkezetének a fedezéke mellett sikerült átjutniuk a pesti oldalra, és bejutottak a Minisztériumba. Onnan még telefonált — aztán ezzel megszakadt a kapcsolatunk. Kegyetlenül hosszú időre. Hogy tőle nem jött telefon, elkezdtem hívni én. Persze az utolsó biztos ponton kerestem, a Minisztériumban. Áhol föl is vették a kagylót — de mindig valami kitérő választ adtak, valami lehetetlen kifogást hoztak föl. Hogy most épp a miniszternél van. Hogy most épp a másik épületbe ment át, nem tudják elérni — meg mit tudom én hogy hol van most éppen! De majd amint visszajön, megmondják neki hogy kerestem, és akkor azonnal visszahív — nem hívott, egyszer sem hívott vissza. Utólag tudtam meg ezt is: akkor ő már kiment a Kiliánba. Kért a minisztertől parancsot, hogy kimehessen a laktanyájába, mert hogy ott nagyon komoly a helyzet — és el is engedték. Három tank indult el, mert más módon nem lehetett megközelíteni a Kiliánt. Az egyikben volt az uram, a másik kettő meg fedezte. De a másik két tank nem jutott el a Kiliánig. Erős ágyútűzbe kerültek, és úgy ítélték, hogy nem lehet továbbmenni: visszafordultak. Visszatértek a Minisztériumba és jelentették, hogy Maiéter tankját kilőtték a felkelők. Úgyhogy azért mondták nekem a Minisztériumban ezeket a fal szövegeket, mert úgy tudták hogy elesett az uram. És azért ezt a hírt mégsem akarták csak így telefonon rámönteni. A következő telefont én már a Kiliánból kaptam. Pali jelentkezett, hogy ott van, és jól van — na persze, hát hogy lenne! Máig sajnálom, hogy az uram akkor rámparancsolt: maradjak otthon, sehova ne menjek ki. És hogy én ebbe tulajdonképpen bele is egyeztem — valahogy úgy rábólintottam. Persze hogy az volt az első reflexem, hogy odamegyek a Kiliánba, hát ha ő ott van, akkor nekem is ott a helyem, az uram mellett de Pali erről hallani sem akart. Tudom mondom —, hogy a Kiliánnál sok minden történt, de hát még most is------? Nem, dehogy is, azt mondja, milyen probléma lenne? De ha valami mégis közbe jönne és én nem tudnék eljutni a Kiliánig, elakadnék az úton vagy valami, akkor ő nem tudná hogy én hol vagyok, és nehéz lenne újra fölvennünk az összeköttetést. Úgyhogy én csak maradjak szépen a telefon mellett! Hát igen, ez logikusan hangzott, muszáj volt elfogadnom de azért a mai napig is sajnálom hogy ez így alakult. Akkor az volt, hogy én szinte várfogságra ítélve ültem otthon, napokig. Én nem is tudom hogy hogy bírtam ki ezt az időszakot Egy egyemeletes villa volt az Orbánhegyi út 29, az egyik földszinti la-35 -
