Szivárvány, 1986 (7. évfolyam, 20. szám)
1986-10-01 / 20. szám
ROSTA Utószó Mészöly Miklós: Saulus című regényéhez * A három évszám a regény végén azt mutatja, hogy írónk a terjedelemre kicsiny művel fél évtizedig foglalkozott. Ekkor már nem kezdő, 1921-ben született, a40-es évek végén tűnt fel. de az ,,50-es évek”, mely Magyarországon nem egyszerű kronológiai meghatározás, hanem máig borzongató történelmi fogalom, mely ennek megfelelően nem is az évtized végéig, hanem 1956-ig tartott, legtöbb pályatársával együtt az ő kibontakozását is késleltette. A nagy magyar időszámítási határkő után sokféle kárpótlási mechanizmus lépett életbe az elbukott forradalomért, s ezek egyike kulturális természetű volt: fokozatosan tolarencia kezdett el uralkodni, eltűrték a modern művészetek importját, majd termelését is, E lassú folyamatban, mely csak részben volt engedmény, részben pedig intranzigens művészeknek és közönségüknek szívós szabadságharca, keletkezett a Saulus is. Ez azonban csak külső feltétele a hosszú vajúdásnak. A belső ok az volt, hogy noha az írót eredendő tehetsége a parabolisztikus forma felé vezette — korábbi fontosabb művei, két drámája. Az atléta halála című regénye, számos novellája mind-mind parabola volt, még korábban pedig kényszerből ugyan, de nagy erudícióval gyermekmeséket írt —, ezúttal, talán mert maga a téma, a pálfordulás a legnagyobb tanító példabeszédek egyike, szerette volna széles ívű nagyepikában, sokmotívumú történelmi regényben felidézni a történetet. Ám az anyag ellenállt, az író újabb és újabb részleteket vetett el: radikálisan redukált, méghozzá — megint — a példaszerűvé tömörítés irányában. Az, hogy a Thomas Mann-féle Biblia-regény példája végül is ellenpélda lett számára, adódhat egy költői természet önismeretéből. Az. eredmény, a kivételesen sikeres parabola-regény, az első nagy művészi döntésnek, a témaválasztásnak köszönhető. Sok hátulütője van ugyanis annak, hogy a parabola kilép eredeti kis epikai formáiból, a példabeszédből, anekdotából, találóskérdésből, viccből s miegyéb rövidtörténetből, s beépül az epikai nagyformákba vagy éppenséggel a drámába. Mindenekelőtt az, hogy a hasonlat, mely a kis formákban kellőképp általános ahhoz, hogy kiterjeszthető legyen, a nagyobbakban sokszor túlfeszítetté, erőltetetté válik, vagy aprólékosan, kicsinyesen azonosítóvá, vagy éppen túlzottan általánossá, absztrakttá, s legtöbbször egyszerre mindkettővé. Minden jelentős parabolaköltőnek, egészen távoli példákat véve mondjuk Brechtnek és Italo Calvinónak, számolnia kellett ezekkel a veszélyekkel. Mészöly Saulusá-ban az hárítja el, hogy magának az életnek, amelyet ábrázol, paraboláktól áthatott, átfűtött a természete. Akik az Apostoluk cselekedeteiben megismerkednek Pál roppant erőfeszíseivel, amiképpen elterjesztette a kereszténységet a keleti mediterrán medence városaiban, azok tudják, mi volt az ő eljárásmódja. A szombati istentiszteleteken zsinagógákban prédikált és az ószövetségi példabeszédekben megjövendölt szabadítót azonosította az ő idejükben megjelent Jézussal. A modern bibliakritika kétli, hogy a pogányok apostola így cselekedett volna, s inkább későbbi, újra Jeruzsá* Utószó az olasznyelvű kiadáshoz.- 145 -
